Az újonnan megalakult Brawn GP brit versenyzője, Jenson Button végzett az élen az e heti tesztprogram harmadik napján Barcelonában, ahol egy teljes másodpercet vert a
A McLaren elnöke, Ron Dennis cáfolja, hogy gondban lenne a wokingi alakulat, ugyanis elmondása szerint a teszteredmények nem tükrözik a valós erőviszonyokat, és abban is
Jarno Trulli úgy gondolja, a Toyota készen áll felvenni a harcot a jelenlegi két favorittal, a Ferrarival és a BMW Sauber istállóval az idei szezonban,
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting három autót is közelebbről megnézett magának az e heti teszten Barcelonában, amiket az Auto Motor und Sport
Az ITV kommentátora, James Allen, aki nézőként vett részt az e heti teszt első két napján a spanyolországi Barcelonában, úgy gondolja, hogy legalább négy csapat
Ahogy arról már beszámoltunk, Lewis Hamilton olyan megtiszteltetésben részesült, hogy a motorsportért tett szolgálataiért, II. Erzsébet királynő a Brit Birodalmi Érdemrend tagi fokozatát (MBE) adományozta
Annak ellenére, hogy remekül teljesített az e heti tesztprogram első két napján Barcelonában, Kimi Raikkönen mindenkit óvatosságra intett, mert elmondása szerint nem lehet messzemenő következtetéseket
Bár sokáig úgy volt, hogy Takum Sato a legesélyesebb a Red Bull csapatainak teszt-, és tartalékversenyzői ülésére, a vezetőség a hét elején megerősítette, hogy a