2009.09.28., hétfő, 19:03 - F1VILÁG.HU

Day: szeptember 28, 2009

Raikkönen: A Ferrari szenvedni fog Suzukában

Kimi Raikkönen nem számít javulásra a hétvégi Japán Nagydíjon, miután egyetlen pontot sem tudott szerezni Szingapúrban. A finn versenyző úgy gondolja, hogy csapata a középmezőnyt

A Renault-t megerősítette a dobogós helyezés

A Renault ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója, Jean-Francois Caubet úgy gondolja, hogy idei első dobogós helyezésük sokat segíthet abban, hogy a francia gárda bebiztosítsa jövőjét a Forma-1-ben.

A McLaren már készül Raikkönen érkezésére

Bár hangsúlyozta, hogy nem kívánja megerősíteni a váltást, a Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug nyíltan beszélt Kimi Raikkönen érkezéséről, aki jövőre Lewis Hamilton csapattársaként folytathatja pályafutását

Loeb egyre közelebb a Forma-1-hez

Az ötszörös rali-világbajnok, Sebastien Loeb részt vesz az október elején megrendezésre kerülő GP2-es tesztprogramon, hogy a lehető legjobban felkészülhessen a forma-1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra,

Raikkönen visszatér a McLarenhez 2010-ben

Brit lapértesülések szerint már csak napok kérdése, és bejelentésre kerül, hogy Kimi Raikkönen lesz Lewis Hamilton csapattársa a McLarennél jövőre, mellyel egy időben Fernando Alonso

A Renault-t feltüzelte idei első dobogós helyezése

A Renault ideiglenesen kinevezett csapatfőnöke, Bob Bell elmondta, hogy a francia gárda kitörő örömmel fogadta idei első dobogós helyezését, főleg azután, hogy egy borzalmasan nehéz

Barrichello még nem mondott le a vb-címről

Rubens Barrichello továbbra is optimistán tekint a jövőbe és bízik a bajnoki cím megszerzésébe, jóllehet tovább nőtt lemaradása Jenson Buttonnal szemben, aki egy hellyel előrébb

Hamilton: Csak látszólag volt sima győzelem

Annak ellenére, hogy csak a kiállások alkalmával engedte ki a kezéből az első pozíciót, Lewis Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű számára a Szingapúri

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2009. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!