Helyi lapértesülések szerint eldőlt, hogy jövőre visszatér a Kanadai Nagydíj a Forma-1-be, és a hivatalos bejelentésre akár már szerdán sor kerülhet, miután Bernie Ecclestone zöld
A francia bíróság meghallgatta a Renault egykori csapatfőnökét, Flavio Briatorét, akit élete végéig eltiltottak a motorsporttól a tavalyi szingapúri csalásügyben való részvétele miatt. Az olasz
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elmondta, hogy az olasz alakulat éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy visszavágjon az idei gyenge szereplésért, és egy ütőképes
Annak ellenére, hogy július végén bejelentette év végi kivonulását a Forma-1-ből, a BMW tartja magát ígéretéhez, és tesztlehetőséget biztosít Alexander Rossinak, illetve Esteban Gutierreznek december
A Silverstone Holding vezérigazgatója, Richard Phillips biztos abban, hogy hamarosan pontot tehetnek a találgatások végére, a szerződés aláírásával bebiztosíthatják a Brit Nagydíj helyét a jövő
A Renault elnöke, Carlos Ghosn legutóbbi interjújában érdekesen nyilatkozott a francia cég és a Forma-1 viszonyáról, ami sokakat arra enged következtetni, hogy a szakember már
A jövő évben bemutatkozó Campos Meta 1 istálló vadonatúj autójának vázát versenyzésre alkalmassá minősítette az FIA, így a spanyol bázisú alakulat tovább folytathatja a munkát,
A francia bíróság kedden hallgatja meg a Renault egykori csapatfőnökét, Flavio Briatorét, akit a tavalyi szingapúri csalásügy miatt élete végéig eltiltottak a nemzetközi motorsportoktól.