Rosberg nem ijed meg Schumachertől
Nico Rosberg már alig várja, hogy Michael Schumacher mellett versenyezzen jövőre a Forma-1-ben, bár tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű túlszárnyalnia minden idők legsikeresebb
Nico Rosberg már alig várja, hogy Michael Schumacher mellett versenyezzen jövőre a Forma-1-ben, bár tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű túlszárnyalnia minden idők legsikeresebb
Lewis Hamilton örömmel fogadta a hírt, miszerint Michael Schumacher három év kihagyás után jövőre visszatér a Forma-1-be. A McLaren brit pilótájának ezzel nagy álma válik
Michael Schumacher kijelentette, hogy készen áll a kihívásra, és nagy dobásra készül jövőre, visszatérő évében a Forma-1-ben, miután egy három évre szóló szerződést kötött a
A Mercedes-Benz véget vetett a hosszú hetek óta tartó híreszteléseknek, és egy nappal karácsony előtt hivatalosan is megerősítette, hogy minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher
A Ferrari kedden egy hivatalos ceremónia keretén belül beüzemelte vadonatúj szimulátorát Maranellóban, mellyel befogta riválisait, akik már évek óta ehhez hasonló eszközökkel készülnek az éles
A Mercedes-Benz megerősítette, hogy még a mai nap folyamán bejelenti második pilótája kilétét, aki minden bizonnyal a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher lesz, aki Nico Rosberg
Német lapértesülések szerint Michael Schumacher kedden a Mercedes Grand Prix brackley-i főhadiszállásán járt, és aláírta egy éve szóló szerződését a csapattal, bár arról egyelőre még
Az USF1 csapatfőnöke után a Campos istálló tulajdonosa, Adrian Campos is cáfolta, hogy veszélyben lenne csapata jövő évi indulása, miután a sportág kereskedelmi jogait igazgató
A Stefan Grand Prix vezetője, Zoran Stefanovic a múlt héten látogatást tett a Toyota által használt kölni bázison, ahol tovább folytatta a tárgyalásokat az illetékesekkel,
Az USF1 csapatfőnöke, Peter Windsor cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint nem készülnek el időben, és nem fognak tudni rajthoz állni a március közepén megrendezésre