Az FIA Motorsport Világtanács (WMSC) pénteki ülésén jóváhagyta a következő két évben bevezetésre kerülő szabályokat, és véglegesítette a 2013-ban érkező új motorformulát a Forma-1-ben.
Az FIA pénteken kiadott hivatalos közleménye szerint eltörölték a csapatutasítás tiltásáról szóló szabályt, ám továbbra is érvényes, hogy büntetéssel kell számolnia annak, aki cselekedetével árt
Luca Badoer elmondta, hogy fantasztikus tizenhárom évet töltött el a Ferrarinál, azonban azt nagyon bánja, hogy ez idő alatt mindössze csak két versenyen állhatott rajthoz
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone megszerezte az O2 Arena elismert vezetője, David Campbell szolgálatait, aki a jövőben segíteni fog cégei menedzselésében.
A Renault F1 Team elfogadta, hogy kártérítést kell fizetnie az okozott anyagi kárért a Piquet családnak, illetve állnia kell az eljárás teljes költségét, miután a
A Forma-1 egykori világbajnoka, Nigel Mansell úgy gondolja, hogy egy, az ideihez hasonlóan kiélezett küzdelmet láthatunk majd a következő idényben, és a legnagyobb meglepetést a