Stefano Domenicali szerint az új szabályok, különösen az új gumik miatt jóval nagyobb szerepet kap majd a stratégia a versenyeken, mint az elmúlt években, és
Annak ellenére, hogy kielégítően zárta a téli felkészülést a Mercedes GP alakulata, a német gyártó motorsport-igazgatója, Norbert Haug az Autosportnak úgy nyilatkozott, hiba volna előre
Új abroncsok, kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS), állítható hátsó szárny – csak a legfontosabbak az idei évben bevezetésre kerülő újítások közül, melyek amellett, hogy remélhetőleg izgalmasabbá,
A Pirelli megerősítette, már a szezonnyitónak helyet adó Ausztrál Nagydíjra egy extra gumigarnitúrát bocsát a csapatok rendelkezésére, hogy még több információt begyűjthessen termékeiről a melegebb
A Team Lotus alakulata magyar idő szerint kedd hajnalban megerősítette, hogy a 2011-es idényben Karun Chandhok tölti be a csapat tartalékversenyzői szerepkörét.