A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bízik abban, hogy az FIA zöld utat ad jövő heti ülésén a szezon elején elmaradt Bahreini Nagydíj előtt,
Nick Heidfeld nem titkolta meglepettségét, miután két másodperces hátrányban, csak a tízedik helyen végzett a második szabadedzésen a szűk utcai ringen Monacóban.
Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője úgy véli, a hétvégi Monacói Nagydíjon jó helyzetben lehetnek ahhoz, hogy az élmezőnyben harcoljanak, noha tovább kell dolgozniuk a
Elégedetten nyilatkozott a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésnapját követően, és egyértelmű célokat fogalmazott meg a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
Michael Schumacher a hetedik pozícióban végzett a második szabadedzésen Monacóban, miután a csapat gyors munkájának köszönhetően újra működőképessé tette autóját, s végül pályára léphetett a
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy megnyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, hiszen úgy véli, a Red Bull a
A Red Bull Racing technikai guruja, Adrian Newey újságíróknak nyilatkozva Monacóban elismerte, alábecsülték a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS) nyújtotta kihívást, így ennek is köszönhető, hogy
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett az élen a forma-1-es Monacói Nagydíj második szabadedzésén. A spanyol versenyzőt a mclarenes Lewis Hamilton, Nico Rosberg követte.
Nehéz döntéssel állnak szemben a Forma-1 csapatai taktika szempontjából a hétvégi Monacói Nagydíjon – véli a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki egyúttal bízik abban,