Azt követően, hogy Lewis Hamilton szerezte meg az évad első pole pozícióját, nem meglepő, hogy a fogadóirodák többsége a McLaren brit versenyzőjének győzelme esetén fizeti
Bár a Mercedes fantasztikusan teljesített a mai időmérő edzésen, Michael Schumacher mégis úgy gondolja, hogy egyelőre még túl korai lenne a futamgyőzelemről beszélni.
Sebastian Vettel bevallotta, hogy ugyan hibázott utolsó mért körén, nem ezen múlott a siker, ugyanis véleménye szerint a Red Bull nem volt elég ütős ahhoz,
Nem állhat rajthoz a holnapi Ausztrál Nagydíjon a Hispania alakulata, miután a gárda egyik versenyzője sem futotta meg a rajtengedélyhez szükséges 107 százalékos szintidőt.
Öt rajthelyes büntetést kap a Sauber istálló ifjú versenyzője, Sergio Perez, csapatának ugyanis váltót kellett cserélnie autójában az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését követően.
Csalódást keltően szerepelt az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari alakulata: Fernando Alonso a Q2-ben kicsúszott, így csak a tizenkettedik helyről rajtolhat, míg csapattársa, Felipe
Nem a Lotus autójával voltak gondok, Kimi Räikkönen hibázott, ezért kell a tizennyolcadik helyről megkezdenie a vasárnapi Ausztrál Nagydíjat a finn versenyzőnek.
Nagyszerűen szerepelt a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, a két McLaren, illetve Romain Grosjean mögött ugyanis a negyedik rajthelyet szerezte
A HRT kérvényt nyújtott be az FIA-nak, hogy részt vehessen a hétvégi Ausztrál Nagydíjon, jóllehet egyik versenyzője sem teljesítette a 107%-os szabályt a szombati időmérőn.