A Williams Forma-1-es csapatának vezető versenymérnöke, Xevi Pujolar biztos benne, bőven van még potenciál a grove-i gárda FW35-ös versenyautójában, így egyelőre nem állnak át a
Több tesztlehetőséget, és melegebb helyszíneket szeretne a jövőben a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli – Paul Hembery, a vállalat motorsport-igazgatója szerint mindent megtesznek azért, hogy
Német médiajelentések szerint vádat emel Bernie Ecclestone ellen a müncheni bíróság – a Forma-1 teljhatalmú ura állítólag 44 millió dollár kenőpénzt nyújtott át az azóta
Christian Horner a minap egy interjúban elárulta, egyáltalán nem aggódnak amiatt, hogy világbajnok versenyzőjük, Sebastian Vettel úgy dönt, egy másik csapatnál folytatja pályafutását a királykategóriában.