Alonso fél a kudarctól a nyári szünet előtt
Fernando Alonso attól tart, hogy a Ferrari rossz szájízzel kezdheti meg a nyári szünetet, amennyiben nem tud közelebb kerülni Sebastian Vettelhez és a Red Bullhoz
Fernando Alonso attól tart, hogy a Ferrari rossz szájízzel kezdheti meg a nyári szünetet, amennyiben nem tud közelebb kerülni Sebastian Vettelhez és a Red Bullhoz
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nem számít könnyű versenyre a hétvégi Magyar Nagydíjon, véleménye szerint ugyanis nem csak a hőség, hanem az elmulasztott silverstone-i teszt
Az FIA az újságírókra és a fotósokra is kiterjesztette a bokszutcában tartózkodás korlátozását, így már a hétvégi Magyar Nagydíj első szabadedzésétől összesen 25 média munkatárs
Nico Hülkenberg nem tulajdonít különösebb jelentőséget azon híreszteléseknek, melyek szerint a hétvégi Magyar Nagydíj lenne az utolsó versenye a Sauber színeiben.
A Pirelli bejelentette, hogy milyen keverékű abroncsokat biztosít a csapatok rendelkezésére a soron következő három versenynek helyet adó Belgiumban, Olaszországban és Szingapúrban.
A Lotus Forma-1-es csapatának világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen csütörtökön elárulta, továbbra sem tudja még, hol folytatja pályafutását 2014-ben, ám tudja, bárhogy is dönt, egyesek szerint
A biztonság további javítása érdekében a csapatok készen állnak bevezetni egy minimum kerékcsere időt, akár már a hétvégi Magyar Nagydíjtól kezdődően.
A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz elárulta, az osztrák istálló vezetősége nagyon elégedett volt Daniel Ricciardo teljesítményével a múlt heti fiatal versenyzők tesztjén.
Tavaly az élről rajtolt a McLarennel a Hungaroringen, és Lewis Hamiltonnak idén is jó esélye lehet arra, hogy az élmezőnyben harcoljon a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
Paul di Restának, a Force India versenyzőjének nem titkolt célja, hogy egyszer a Ferrari színeiben versenyezhessen, és mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa: megérett a feladatra.