A Lotus Forma-1-es csapatának tulajdonosa, Gerard Lopez elárulta, az enstone-i gárda motorszállítója, a Renault is rendkívül komoly szerepet játszik Kimi Räikkönen döntésében.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali vasárnap, Spában újságíróknak nyilatkozva elárulta, akár már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjon bejelenthetik a Sauberrel való motorbeszállítói szerződés
A győzelemért ugyan nem tudott harcba szállni Sebastian Vettellel Belgiumban, Fernando Alonso mégis úgy érzi, továbbra is minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a bajnokságot
Lewis Hamilton továbbra sem mondott le arról, hogy a 2013-as év világbajnoka legyen – az angol versenyző tudja, nehéz lesz megvernie Sebastian Vettelt, ám semmiképpen
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke szentül hiszi, Sergio Pérezt azért büntették meg vasárnap a Belga Nagydíj stewardjai, mert korábban a riválisok éles kritikákat fogalmaztak
Az eső ugyan elmaradt, ám így is bőven tartogatott izgalmas pillanatokat a 2013. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat tizenegyedik futama, a Belga Nagydíj.
A Red Bull Racing alakulatát irányító Christian Horner kategorikusan cáfolta, hogy csapata leszerződtette a 2014-es bajnoki évadra a Toro Rosso versenyzőjét, Daniel Ricciardót.