Nincs büntetés az Alonso/Räikkönen baleset kapcsán
Az Osztrák Nagydíj versenybírái úgy ítélték meg, hogy egyik versenyző sem okolható a Kimi Räikkönen és Fernando Alonso első körben történt ütközéséért, így büntetés kiszabása
Az Osztrák Nagydíj versenybírái úgy ítélték meg, hogy egyik versenyző sem okolható a Kimi Räikkönen és Fernando Alonso első körben történt ütközéséért, így büntetés kiszabása
A Red Bull pilótái elégedettek voltak az autó teljesítményével az Osztrák Nagydíjon – Ricciardo remek versenyzéssel pontszerző helyen végzett.
Bár hibázott a Ferrari Sebastian Vettel kerékcseréjénél, a német versenyző így is büszke csapatára, elmondása szerint ugyanis higgadtan oldották meg a nem éppen egyszerű feladatot
Felipe Massa kisfia megjósolta a mai futam eredményét, már ami az édesapja helyezését illeti – árulta el a brazil versenyző az Osztrák Nagydíjat követően.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton a pole pozícióból rajtolva csak másodikként ért célba a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon.
A GP2 éllovasa, Stoffel Vandoorne lehetőséget kap a McLaren istállótól a vezetésre az Osztrák Nagydíj után megrendezésre kerülő második szezonközi teszten a Red Bull Ringen.
A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, az Osztrák Nagydíjon aratott győzelmével sikerült bizonyítania, hogy megoldotta azokat a problémákat, melyek miatt tavaly elveszítette a világbajnoki
Bár Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa nemrég kijelentette, csak a Renault-val képzelik el a jövő évet a Forma-1-ben, a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a
Nico Rosberg kiváló vezetést bemutatva, megnyerte az idei Osztrák Nagydíjat, ami egy hatalmas balesettel vette kezdetét. A Mercedes német pilótáját Lewis Hamilton követte Felipe Massa
Fernando Alonso úgy gondolja, nagy szerencséjük volt, hogy sérülés nélkül megúszták a balesetet, mikor az Osztrák Nagydíj első körében összeakadt Kimi Räikkönennel.