Vasárnap az ausztráliai versennyel végre kezdetét veszi a 2017. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat, és mint már oly sokszor, idén is erre a napra esik hazánkban
Viccesen számon kérte Sebastian Vettelt az Ausztráliában rajtelsőséget szerző Lewis Hamilton, amiért a német a kvalifikáció után „megtapogatta” annak Mercedesét.
A Honda nemrég elismerte, más Forma-1-es csapatokkal is egyeztetéseket folytat annak érdekében, hogy a jövőben több istállónak is motorokat szállítson.
A mai nap eddigi legmeglepőbb híre kétségkívül Pascal Wehrlein nevéhez fűződik. A Sauber pilótája közölte csapatával, hogy fizikálisan nem tudja teljesíteni a szezonnyitó hétvégét.
Nem indult jól a hétvége a Renault pilótáinak. Nico Hülkenberg ugyan bejutott a Q2-be és a12. helyről rajtolhat, de csapattársa, Jolyon Palmer technikai problémák miatt
A hetedik hely volt a maximum, amit elérhettek, így összességében elégedett a kvalifikáción nyújtott teljesítményével Felipe Massa, a Williams pilótája.
Nem alakult problémamentesen a szezonnyitó időmérője Stoffel Vandoorne-nak, a McLaren újoncának, ám a belga pilóta összességében pozitívan látja a csapat helyzetét.