Keményebb ellenfélnek bizonyul majd 2017-ben Sebastian Vettel, mint amilyen Nico Rosberg volt az elmúlt évben – ezt mondja a Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton.
A Forma-1-es versenyzők mostantól nem engedhetnek meg maguknak némi „kávészünetet”, hogy reagáljanak autóban elkövetett hibáikra, az új generációs versenygépekkel ugyanis nagyon nehéz korrigálni azokat –
A Red Bull Forma-1-es csapata cáfolja, hogy a trükkös felfüggesztésrendszer betiltása miatt szerepelt olyan gyengén a 2017-es idény első versenyén, Ausztráliában.
Bár az Ausztrál Nagydíj végeredményének ismeretében elmondhatjuk, hogy nézői szempontból jól jöttek az új szabályok, az előzésekkel azonban lehetnek problémák a folytatásban.
A sikeres Forma-4-es szereplés után 2017-ben már a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyében bizonyíthat a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber szerint könnyen lehet, hogy Fernando Alonso nem tölti ki jelenleg érvényben lévő szerződését, és még szezon közben távozik a