Rendkívüli híradó: Vettel otthagyja a Ferrarit! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Rendkívüli híradó: Vettel otthagyja a Ferrarit!

A 2020-as szezont követően elhagyja a Ferrari Forma-1-es csapatát Sebastian Vettel – ezt az olasz istálló jelentette be kedden délelőtt.
Sebastian Vettel Ferrari German Grand Prix 2018, Hockenheim
Fotó: Hockenheimring
ADVERTISEMENT

A német versenyző 2015-ben szerződött a Ferrarihoz, jelenlegi, hároméves szerződésének meghosszabbításáról pedig egy ideje már egyeztetett a maranellói csapattal.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

Úgy tudni, a Ferrari kezdetben csak 1 évvel hosszabbított volna vele, majd egy kétéves, opciós szerződést kínált neki, ezt azonban Vettel elutasította.

A Ferrari végül kedden bejelentette, Vettellel közösen azt a döntést hozták meg, hogy külön utakon folytatják, így a négyszeres F1-es bajnok a 2020-as év végén elhagyja a patinás istállót.

Rendkívüli híradó: Vettel otthagyja a Ferrarit!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján