Leclerc: Már most látom, jobb az autó, mint tavaly - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Leclerc: Már most látom, jobb az autó, mint tavaly

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője úgy érzi, sikerült előrelépéseket tenniük az idei évben, legalábbis a Forma-1-es bahreini teszten szerzett tapasztalataik ezt bizonyítják – a monacói bízik benne, hogy ez az első verseny időmérőjén is így lesz.
FERRARI F1 TEST BAHRAIN - SABATO 13/03/2021
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Charles Leclerc
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

A Ferrari tavaly erősen küszködött az autó egyensúlyával, azonban Leclerc úgy érzi, sikerült javulást elérniük ezen a területen, és máris jobban érzi magát az SF21-es volánja mögött. 

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Ilyen körülmények között nehéz összehasonlításokat végezni a tavalyi évvel, de eddig az egyensúly rendben van, és jól boldogulok az autóval” – nyilatkozta Leclerc a szombati tesztnapot követően. 

„Tavaly sokat küszködtem, amikor meleg volt, most idén eddig egy kicsit jobbnak tűnik a helyzet, különösen ami az autó hátulját illeti. Szóval várunk és meglátjuk, de eddig pozitív.”

A Ferrari az autó hátulján mechanikai és aerodinamikai módosításokat is végzett, így Leclerc egyelőre nem tudja, hogy melyik változtatás hozta meg a javulást. 

HIRDETÉS

„Nemcsak aerodinamikai fejlesztés volt, de az autó egész hátulját illetően előrelépés történt” – mondta. „Szóval nehéz megmondani, hogy melyik okozza a változást az egyensúlyban, de tény, hogy sokkal kényelmesebben érzem magam, szóval ez pozitív.”

„Hogy mennyit nyertünk ezzel, azt csak az első időmérőn fogjuk tudni, amikor mindent összeraktunk. De az első adatok azt mutatják, hogy a pályán mért előrelépés hasonló ahhoz, amit a gyárban tapasztaltunk, ami már pozitív. De hogy ez lesz-e a helyzet akkor is, amikor minden összeáll, azt majd meglátjuk.”

Leclerc: Már most látom, jobb az autó, mint tavaly
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján