Hamilton a pole pozícióból rajtolt, azonban a startot követően Max Verstappen megelőzte őt, és a futam későbbi szakaszában hiába támadta, nem sikerült megelőznie őt.
Ekkor a Mercedes stratégiát váltott: kétkiállásos taktikát választottak, vagyis a brit pilóta friss abroncsokért a bokszba hajtott Verstappen mögül. Ekkor egy kiállásnyi hátrányból küzdötte vissza magát holland ellenfele mögé, és végül meg is előzte őt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Nagyon szoros rajt volt, nyilván volt egy kis felgumizott rész a jobb oldalon és a Red Bull remekül indult” – nyilatkozta Hamilton. „Aztán csak vadásztam, és olyan sokáig olyan közel voltam, és nem gondoltam, hogy ki fognak tartani a gumik.”
HIRDETÉS
„De csak sikerült valahogy életben tartani őket. Aztán hosszú út volt, mire 20 másodperces hátrányból visszatértem. De jó kis szerencsejáték volt, nagyon jó stratégia.”
HIRDETÉS
„Úgy teljesítettük a hétvégét, hogy biztosra mentünk, hogy a versenyre két új szett közepes keverékünk marad, ha két kiállást kell teljesítenünk – még akkor is, ha az egy kiállás valószínűleg jobbnak tűnt.”
„Arra gondoltam, hogy „jöjjek be, vagy hagyjam figyelmen kívül a behívást és maradjak kint?” De nyilván megtettem, amit a csapat kért, mert megvan a bizalom köztünk, és ez egy figyelemre méltó munka volt mindenkitől a csapatnál. Micsoda nap!”
HIRDETÉS




