Hamilton egy hajszállal Verstappen előtt a nyitóedzésen - F1VILÁG.HU

Hamilton egy hajszállal Verstappen előtt a nyitóedzésen

HIRDETÉS
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj első szabadedzésén, pénteken. A brit pilóta mögött Max Verstappen zárt a 2. helyen, mindössze 56 ezredmásodperccel lemaradva riválisától.

A Forma-1 mezőnyére új kihívások várnak ezen a hétvégén, hiszen a nemrég felépült dzsiddai pályán kell bizonyítaniuk. A meglehetősen tempós és ritmusos pálya elnyerte a pilóták tetszését, az izgalmak pedig garantáltak, hiszen Verstappen és Hamilton között mindössze 8, míg a Mercedes és a Red Bull között csupán 5 pont a különbség a tabellán.

A szaúd-arábiai hétvégét a Mercedes kezdte az élen: Lewis Hamilton 1 perc 29,786 másodperces idővel volt a leggyorsabb, 56 ezreddel megelőzve bajnoki riválisát, Verstappent. A 3. helyen Valtteri Bottas zárt a másik Mercedesszel.

Verstappen a Pirelli kemény keverékű gumijait használva sokáig a 3. helyen állt, az edzés utolsó perceiben azonban ő is feltetette a lágy abroncsokat, és feljött a 2. helyre.

Ezúttal is remek formát mutatott Pierre Gasly: az AlphaTauri versenyzője 4. lett, az igazi meglepetést azonban Antonio Giovinazzi szolgáltatta, aki fél másodperces lemaradással az 5. pozícióban zárt az első gyakorláson.

Az olasz pilótát a két Ferrari követte Carlos Sainz – Charles Leclerc sorrendben, míg a top 10-ben Daniel Ricciardo (McLaren), Fernando Alonso (Alpine) és Sebastian Vettel (Aston Martin) zárt.

A Red Bull mexikói pilótája, Sergio Perez csak 11. lett, megelőzve Lando Norrist, míg a szezon végén visszavonuló Kimi Räikkönen 18. lett Mick Schumacher mögött.

Az utolsó helyen Nicholas Latifi (Williams) és Nikita Mazepin végzett.

A Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj magyar idő szerint 18 órakor folytatódik a második szabadedzéssel.

Az első szabadedzés végeredménye:

Hirdetés

Poz.#VersenyzőCsapatKöridőKül.Kör
1.44Lewis HamiltonMercedes1:29.78621
2.33Max VerstappenRed Bull Racing Honda1:29.842+0.05622
3.77Valtteri BottasMercedes1:30.009+0.22324
4.10Pierre GaslyAlphaTauri Honda1:30.263+0.47728
5.99Antonio GiovinazziAlfa Romeo Racing Ferrari1:30.318+0.53227
6.55Carlos SainzFerrari1:30.564+0.77826
7.16Charles LeclercFerrari1:30.600+0.81426
8.3Daniel RicciardoMcLaren Mercedes1:30.608+0.82225
9.14Fernando AlonsoAlpine Renault1:30.842+1.05627
10.5Sebastian VettelAston Martin Mercedes1:30.886+1.10025
11.11Sergio PerezRed Bull Racing Honda1:30.960+1.17427
12.31Esteban OconAlpine Renault1:31.023+1.23728
13.4Lando NorrisMcLaren Mercedes1:31.029+1.24323
14.18Lance StrollAston Martin Mercedes1:31.044+1.25825
15.22Yuki TsunodaAlphaTauri Honda1:31.099+1.31326
16.7Kimi RäikkönenAlfa Romeo Racing Ferrari1:31.296+1.51026
17.63George RussellWilliams Mercedes1:31.343+1.55728
18.47Mick SchumacherHaas Ferrari1:31.525+1.73924
19.6Nicholas LatifiWilliams Mercedes1:31.821+2.03527
20.9Nikita MazepinHaas Ferrari1:33.464+3.67823

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton egy hajszállal Verstappen előtt a nyitóedzésen
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!