Habár a Mercedes tagadta a híreket, úgy tudni, szerdán motorproblémákkal küszködtek, emiatt Russell csak néhány kört tudott megtenni Silverstone-ban. Csütörtökön a csapat újra pályára küldte versenygépét, ezúttal pedig Russell mellett Lewis Hamilton is lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja a W14-es versenygépet.
A forgatási nap keretén belül a csapatoknak lehetőségük van rá, hogy az aktuális autóikat pályára vigyék és maximum 100 kilométert megtegyenek vele.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Nagyszerű volt vezetni a W14-est“ – nyilatkozta Hamilton a forgatási nap végén. „Ez mindig egy nagyon várt pillanat a gyárban mindenki számára, aki olyan keményen dolgozott. Hihetetlenül hálás vagyok minden erőfeszítésért, amit beleadtak.“
HIRDETÉS
Problémákról Hamilton sem ejtett szót, sőt úgy gondolja, sok hasznos információt szereztek a megtett kilométereket követően, bár a teszt vizes körülmények között zajlott.
HIRDETÉS
„Sima nap volt, egy jó programot teljesítettünk és néhány hasznos eredménnyel jöttünk el. Általánosságban jól éreztem magam az autóban, és izgatottan várom, hogy elinduljunk Bahreinben.“




