Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin

Hamarosan nekilát a váltótervezésnek az Aston Martin Forma-1-es csapata, a brit istálló ugyanis 2026-tól már nem használhatja a Mercedes egységét.
action, Circuit de Monaco, GP2306a, F1, GP
Fernando Alonso, Aston Martin AMR23
Fotó: Aston Martin F1 Team
ADVERTISEMENT

Az Aston Martin múlt héten jelentette be, megállapodott a Hondával, így 2026-tól a japánpk erőforrásait használja majd a Forma-1-ben. A brit csapat most a Mercedes motorjaival versenyez, emellett pedig a váltót és a komplett hátsó felfüggesztést is a német istállótól vásárolja. Miután összeáll a Hondával, erre természetesen már nem lesz lehetősége, így az Aston Martin házon belül oldja meg a váltó és a felfüggesztés fejlesztését. Hiába van még két és fél év 2026-ig, a munka hamarosan el is kezdődik

„2026-tól házon belül készítjük a váltót és a hátsó felfüggesztést” – mondta Mike Krack csapatfőnök. „A hétvégén költözünk át az új gyárba, utána pedig el is kezdjük fejleszteni a saját váltót. Még azért van két és fél évünk.”

Krack ugyanakkor Monacóban azt mondta, szerinte a Forma-1-nek át kellene gondolnia a váltókra vonatkozó regulákat – ezek az egységek ugyanis egész egyszerűen túl drágák.

„A váltó ma már nem differenciáló tényező, minden csapat nagyjából ugyanazt a teljesítményt tudja belőle kihozni” – vázolta fel a helyzetet az Aston Martin csapatvezetője a Motorsportnak nyilatkozva. „Az áruk azonban iszonyúan magas, különösen más kategóriákhoz viszonyítva. A költséglimit világában pedig muszáj feltennünk a kérdést, hogy tényleg van-e értelme ilyen bonyolult technológiát hajszolnunk, amikor azzal semmiféle teljesítménybeli előnyt nem szerzünk. Jelenleg ugyanis minden csapat évi 8-9 millió dollárt dob ki erre, az egész paddockra vetítve pedig ez egy év alatt nagyjából 100 millió.”

HIRDETÉS

„Tárgyalunk az FIA-val arról, hogy lenne-e lehetőség egyszerűbb, olcsóbb váltók bevezetésére, amely kevésbé összetett technológiával rendelkezik, és amiből talán kevesebb darabot is elég lenne használni egy évben a fenntarthatóság jegyében” – folytatta a csapatfőnök.

„Persze találhatunk valamiféle középutat. Nem akarom azt mondani, hogy minden csapat egyenváltót használjon, de bizonyos elemeit illetően lehet egységesítés. Arról is lehetne beszélgetni, hogy megszakításmentes legyen-e, illetve hogy hány fokozattal rendelkezzen.”

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján