Alonso a piros zászlós szünetben tervezgette, hogyan előzze meg Verstappent - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Alonso a piros zászlós szünetben tervezgette, hogyan előzze meg Verstappent

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, a Holland Nagydíj piros zászlós időszakában sokat gondolkodott azon, hogy próbálja megelőzni Max Verstappent a verseny hajrájában.
action, Circuit Zandvoort, GP2313a, F1, GP, Netherlands
Fernando Alonso, Aston Martin AMR23
Fotó: Aston Martin F1 Team
ADVERTISEMENT

A spanyol versenyző az 5. helyről vágott neki a zandvoorti futamnak, és miután a verseny utolsó negyedében Sergio Perez a vizes pályán megpördült előtte, a 2. helyen találta magát. A versenyt aztán piros zászlóval megszakították, majd egy háromnegyed órás kényszerpihenő után folytatódott a küzdelem. Alonso végül Max Verstappen mögött a 2. helyen ért célba a Holland Nagydíjon, a verseny után pedig arról beszélt, nagyon elégedett az eredménnyel, autóját ugyanis egész hétvégén öröm volt vezetni.

„Az autó nagyon jól működött, és igen, magabiztosan tudtam vezetni. Megvolt a bizalom, amire nyilván szükség van ilyen körülmények között, hogy nyomni tudja az ember” – fogalmazott a spanyol versenyző. „Az autó gyors volt szárazon, gyors volt az intereken, és talán a legversenyképesebbek a verseny elején voltunk, amikor csak pár csepp eső jött, de még a slickeket lehetett használni.”

„Aztán hamar intermediate-ekre váltottunk, így nem tudtuk kihasználni ezt. De azért néhány manőver így is összejött – a 3-as kanyarban a rajt után Alexet (Albon) és George-ot (Russell) is megelőztem, illetve Landót (Norris) is a második körben. Szóval elégedett voltam a versenyemmel, ez egy olyan vasárnap volt, amikor tényleg úgy éreztem, hogy eggyé váltam az autóval, megvolt az összhang, az autó mindenre tökéletesen reagált.”

Alonso ugyanakkor rámutatott, még „túl korai” azt mondani, hogy visszanyerték szezon eleji fomájukat.

HIRDETÉS

„Szerintem az autó jobb, mint a korábbi versenyhétvégéken – ez biztos. Ahogy mondtam korábban, könnyű volt vezetni. Versenyképesebbek voltunk. Egész hétvégén ott voltunk a top 5-ben, nem csupán a versenyen voltunk gyorsak, hanem szerintem péntek óta versenyképesek tudtunk lenni. A monzai pálya viszont teljesen más, minimális leszorítóerőre és légellenállásra van szükség. Meglátjuk, hogy ott is versenyképesek leszünk-e.”

Az Aston Martin versenyzője elismerte, gondolkodott azon, hogy a verseny hajrájában megpróbálkozik egy előzéssel Verstappennel szemben.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

„Gondoltam rá, hogy megpróbálom. Mondjuk úgy, hogy nem voltam konzervatív! Gondolkodtam a piros zászlós periódus alatt, hogy mit csináljak. Átgondoltam, mik a lehetőségek. Egy manőver járt a fejemben a 2-es kanyar előtt, illetve az 1-es kanyar féktávján. A csapattal is megvitattam a dolgot” – magyarázta Alonso.

„Meg akartam próbálni. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem szerettem volna elveszíteni a csapatnak gyűjtött sok pontot, mivel a második hely is fontos. De ők is örömmel belementek, hogy megpróbáljam. Szerintem bíztak bennem, bárhogy is döntök.”

„Szóval az újraindítás után a 4-es kanyarban megpróbáltam elindítani a kört, próbáltam padlógázzal venni a döntött kanyart hideg gumikon, ami egy kicsit rizikós. Azzal próbálkoztam, hogy legalább egymás mellé kerüljünk az 1-es kanyar előtt, de nem voltam olyan közel. Utána aztán más íveket próbálgattam – kívül, belül –, épp az ellenkezőjét annak, amit Max csinált az első körben, hátha azok az ívek jobban tapadnak, mint az övék. Közel voltam, de nem eléggé.”

Alonso a piros zászlós szünetben tervezgette, hogyan előzze meg Verstappent
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján