Jövő héten tárgyalják a karosszéria-ügyet - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Jövő héten tárgyalják a karosszéria-ügyet

ADVERTISEMENT

A Nemzetközi Automobil Szövetség csütörtökön hivatalosan is megerősítette, hogy október 9-én, jövő kedden tárgyalják először a Spyker által indítványozott karosszéria-ügyet, ahol arról döntenek majd, szabályos-e a Toro Rosso és a Super Aguri idei versenygépe.

A silverstone-i bázisú alakulat már az év elején feltette a kérdést, jogosult-e a Super Aguri és a Toro Rosso a televíziós jogdíjakból befolyt összegből részesedni, ugyanis egyesek szerint nem minősülnek konstruktőrnek, mert anyacégük tavalyi karosszériáival versenyeznek.

Bár a Spyker már korábban eljárást indított a két csapat ellen, sokan azt gondolták, hogy a kiscsapat eláll ezen szándékától, miután a McLaren kizárásával bekerült az első tízbe, így részesül majd év végén a televíziós bevételekből.

Mindezek ellenére a csapat vezetője, Colin Kolles az Autosportnak még szeptemberben megerősítette, tartja magát eredeti tervéhez, és készen áll bíróságra vinni az ügyet.

Bár a Spyker a Japán Nagydíjon megszerezte első világbajnoki pontját, továbbra is tartja magát elveihez. A meghallgatásra jövő kedden kerül sor, ám a végleges döntésre vélhetően még több hetet várni kell.

A legfrissebbek

Jövő héten tárgyalják a karosszéria-ügyet
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja