Spyker Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Spyker

Lebontják az egykori Jordan istálló legendás gyárépületét

Le fogják dózerolni a Forma-1-ben 1991 és 2005 között szereplő Jordan istálló egykori gyárát Silverstone-ban. A szóban forgó létesítményt jelenleg a brit istálló utódcsapata, az Aston Martin használja, ám jelenleg is gőzerővel folynak a munkálatok, hiszen egy ideje már épül az autógyártó új F1-es létesítménye.

Szponzorai pert nyertek a Force India ellen

A brit fellebbviteli bíróság helyet adott az Etihad Airways és az Aldar fellebbezési kérelmének, így az Abu Dhabiban székelő két cég visszakapja azt a 4.6

Fisichella a Force Indiánál látja a jövőjét

Azt követően, hogy a Renault hétfőn megerősítette, nem tart igényt szolgálataira a jövőben, Giancarlo Fisichella elmondta, szívesen versenyezne a Force India színeiben, hogy az F1-ben

A Force India még idén dönt versenyzőiről

A Force India résztulajdonosa, Vijay Mallya megerősítette, csapata még ebben az évben véglegesíti jövő évi versenyzői felállását, hogy az újévben teljes erőbedobással készülhessen a 2008-as

Ralf és Fisichella a Force India színeiben tesztel

Ralf Schumacher és Giancarlo Fisichella is meghívást kapott a Force India istállótól a jövő héten megrendezésre kerülő jerezi tesztprogramra, erősítette meg az indiai alakulat, amely

A Force India előrelépést vár 2008-ban

A Force India technikai vezetője, Mike Gascoyne úgy érzi, csapatának meg kell tartania az idei év végén szerzett lendületét, és jövőre folyamatosan harcban kell lennie

Sutil helye biztos a Force Indiánál

Adrian Sutil cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint csapatot váltana a jövő évben, és ismét hangsúlyozta, hogy a Force India színeiben kezdi meg a 2008-as bajnokságot

Sutil szívesen versenyezne Hamilton mellett

Adrian Sutil elárulta, boldog lenne, ha a jövő évet jó barátja, Lewis Hamolton csapattársaként kezdhetné meg a McLaren Mercedes színeiben. A német pilóta korábban már

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Lebontják az egykori Jordan istálló legendás gyárépületét
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján