Sajtóhír: Döntött a Red Bull, Lawson megy, Tsunoda jöhet Verstappen mellé! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Sajtóhír: Döntött a Red Bull, Lawson megy, Tsunoda jöhet Verstappen mellé!

Megdöbbentő hírről számolt be a holland De Limburger napilap: a Red Bull vezetősége úgy döntött, mindössze két versenyt követően ejti Liam Lawsont, és a várakozások szerint Yuki Tsunoda kap lehetőséget Max Verstappen csapattársaként a Forma-1-ben.
Liam Lawson (Red Bull)
Fotó: Tóth Zsombor
ADVERTISEMENT

A lap értesülései szerint a döntés egy dubaji megbeszélésen született meg, melyen a Red Bull felső vezetése – köztük Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó – is jelen volt. Ők korábban még bizalmat szavaztak a fiatal új-zélandi pilótának, miután tavaly az idény hajrájában meggyőzően szerepelt az RB színeiben.

Lawson azonban gyengén kezdte az idei szezont: az Ausztrál Nagydíjon csak a 18. rajthelyet szerezte meg, majd verseny közben balesetet szenvedett. A Kínai Nagydíj hétvégéjén pedig mind a sprintfutam, mind a főverseny időmérőjén is a mezőny végén zárt, és a vasárnapi versenyen is képtelen volt a pontszerzésre.

A De Limburger úgy tudja, hogy „Lawson gyenge teljesítménye arculcsapás volt Hornernek és Markónak”, akik a tavalyi adatok elemzése után úgy vélték, hogy a 23 éves pilótában több potenciál rejlik, mint a japán Yuki Tsunodában.

A lap ugyanakkor kiemeli, a döntés hátterében nem csupán sportszakmai, hanem pénzügyi megfontolások is állhatnak: a hírek szerint a Red Bull motorszállítója, a Honda hajlandó lett volna további 10 millió eurót fizetni annak érdekében, hogy Tsunoda idén lehetőséget kapjon a Red Bullnál – ezen felül pedig már most is évi 10 millió euróval támogatják a japán versenyző szereplését a Racing Bullsnál. A megállapodást akkor még elutasította Horner, aki továbbra is Lawson pártján állt.

HIRDETÉS

Nemrég azonban a Red Bull újra megkereste a Hondát, és érdeklődött, hogy a gyártó mennyiért lenne hajlandó „megvásárolni” Tsunoda ülését Verstappen mellett – a lap szerint „több millió eurós” összegről lehet szó.

McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt

Bár Lawson nem ismerte az első két versenyhelyszínt, és az RB21-es konstrukcióval Max Verstappen is küzdött a szezon elején, a fiatal pilóta eddig pont nélkül áll, miközben a holland világbajnok 36 egységgel a bajnoki összetett második helyen tanyázik.

A versenyzőcserére utaló jeleket már a kínai hétvége során is észlelni lehetett – Horner és Marko sem zárta ki nyilvánosan a változtatás lehetőségét, még annak ellenére sem, hogy Lawson már versenyzett Szuzukában a Super Formula bajnokságban, illetve Bahreinben is tesztelt az előszezon során, tehát jól ismeri a soron következő két versenyhelyszínt.

A konstruktőri világbajnoki remények miatt most úgy tűnik, a Red Bull végül úgy döntött, hogy a rutinosabb, immáron ötödik évét teljesítő Tsunodához nyúl – aki ugyan csak a tavalyi abu dhabi szezonvégi teszten vezethette először a Red Bull autóját, de állítólag meggyőző teljesítményt nyújtott. Liam Lawson a hírek szerint visszatér a Racing Bullshoz, így nem kerül ki az F1-es mezőnyből. A hivatalos bejelentés napokon belül várható a Red Bull döntéséről.

Nyitókép: Tóth Zsombor

Sajtóhír: Döntött a Red Bull, Lawson megy, Tsunoda jöhet Verstappen mellé!
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen