Idén második alkalommal zuhan mélypontra egy kellemes eredmény elérését követően Lewis Hamilton. A Kínai Nagydíjon egy sprintfutamos győzelem után ért el kiábrándító eredményt, most pedig Miamiban egy sprintfutamos harmadik helyezést követően történt vele ugyanez. A normál időmérő edzésen a top 10-be sem sikerült bejutnia, így csak a hatodik rajtsorba sorakozhat fel.
„Vegyes érzéseim vannak. [A sprinten] jó eredményt értünk el, de nem nyers tempóból. Stratégia szempontjából jól döntöttünk, de a versenytempónk nem volt jó. Mindent megtettem, hogy a nap folyamán a megfelelő lépéseket tegyük meg, de ez semmit sem számított. Az autó minden alkalommal máshogy viselkedik, amikor pályára hajtok vele.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Mindkét Williams legyőzött minket. Nagyszerű munkát végeztek. Simán tempóból pontosan erre vagyunk képesek. Charles-nak volt annyi szerencséje, hogy új abroncsokon bejutott a top 10-be. Ezzel a stratégiával én is bejuthattam volna, de akkor a nyolcadik-kilencedik helyen állnék. Nincs nagy különbség. Hiába próbálkozunk, még sincs tempónk. Fejlődésre, fejlesztésekre van szükségünk. Sok mindenben javulnunk kell” – magyarázta az érezhetően frusztrált világbajnok, aki abban bízik, hogy vasárnap az időjárás kedvezni fog számára.
HIRDETÉS
„Sokat fogok imádkozni. Az esély megvan. Ha száraz időben kezdődne, majd esősbe menne át a verseny, az tetszene. Szerencsére van szükség” – tette hozzá.
HIRDETÉS




