A Ferrari versenyzője az első szabadedzésen még a második helyen zárt, ám a következő két gyakorláson már csak a kilencedik és tizedik időt autózta, majd az időmérő három szakaszában a nyolcadik, hatodik, végül a hetedik helyet érte el.
„Jól kezdtünk az első edzésen – magyarázta Leclerc a Canal+ televíziós csatornának. „Aztán néhány beállításon változtattunk, és sajnos azóta szenvedünk – főleg én. A második és harmadik edzésen sehol sem voltam. Egyszerűen nem érzem az autót az utóbbi két hétvégén, és ami furcsa, hogy épp utcai pályákon történik ez, ahol általában magabiztos vagyok. Dolgoznunk kell azon, hogy megértsük, mi nem működik, mert most nem vagyok azon a szinten, ahol lennem kellene, és pontokat veszítünk.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Leclerc ezúttal először kapott ki csapattársától, Lewis Hamiltontól a Brit Nagydíj óta – mindössze 0,096 másodperccel maradt el a hétszeres bajnok idejétől.
HIRDETÉS
A monacói szerint a Ferrari SF-25-ös autójának viselkedése volt a fő gond: „Nagyon nehéz volt tapadást találni. Az autó erősen alulkormányzott, ugyanakkor kiszámíthatatlan is – és ez nem az én erősségem. A második edzés óta ez a helyzet, és nincs igazi megoldás, mert ha javítunk az alulkormányzottságon, az autó még instabilabb lesz, amit egy városi pályán végképp nem szeretnél. Szóval ez egy nagyon nehéz hétvége volt eddig.”
HIRDETÉS
Leclerc Azerbajdzsánban is küszködött, ahol 2021 és 2024 között négyszer szerzett pole-t, ám most balesettel zárta a Q3-at és csak kilencedikként ért célba a versenyen.
Arra a kérdésre, hogy a problémák pályaspecifikusak-e, így felelt: „Remélem, hogy igen, de egyelőre nincs igazi magyarázat, mert az utóbbi két futamon nem változtattunk nagyot az autón.”
A Ferrari pilótája korábban úgy tartotta, az utcai pályákon lehet idén esélye a győzelmekre, most viszont már nemigen hisz abban, hogy a bakui és szingapúri szenvedés után Las Vegasban erősek lehetnek.
HIRDETÉS
„Talán ott lehet még esélyünk, de őszintén szólva már kevésbé vagyok optimista. Nem vagyunk a McLaren, a Red Bull vagy most már a Mercedes szintjén – sőt, az utóbbi időben ők is egy lépéssel előttünk járnak.”
Amennyiben a Szingapúri Nagydíj a jelenlegi rajtsorrend szerint érne véget, a Ferrari hátránya a második helyezett Mercedeshez képest 4 pontról 27-re nőne, miközben a Red Bull 10 pontra közelítené meg a Scuderiát – nem véletlenül mondta Leclerc: „Pontokat veszítünk.”
HIRDETÉS




