A Ferrari rámutatott a gyengéjére - F1VILÁG.HU

A Ferrari rámutatott a gyengéjére

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy csak abban az esetben fognak tudni harcba szállni a vb-címért az idei évben, ha sikerül javítaniuk az időmérőn mutatott teljesítményükön.


A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy csak abban az esetben fognak tudni harcba szállni a vb-címért az idei évben, ha sikerül javítaniuk az időmérőn mutatott teljesítményükön.

Az eddigi négy futamon kivétel nélkül a Red Bull Racing versenyzői indulhattak az első helyről, és csak azért nem tudtak komolyabb előnyt kovácsolni ebből, mert technikai problémák hátráltatták, mikor pedig minden rendben volt autóikkal, az időjárás szólt közbe.

A szezonnyitó – ahol nem esett az eső – azonban bebizonyította, hogy normál körülmények között hihetetlenül fontos a rajtpozíció, ugyanis az új szabályok sem könnyítették meg az előzéseket, és még nagyobb tempókülönbséggel sem könnyű elmenni a másik mellett.

„Egy dolog, amin mindenképpen dolgoznunk kell, talán valamilyen más módon, hogy jobban felkészüljünk az időmérő edzésekre” – mondta a csapatfőnök a riportereknek Kínában.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy az időmérő roppant fontos, és láthattuk, legalábbis az első négy verseny alapján, hogy legfőbb ellenfeleink egy kicsivel jobbak ezen a téren jelen pillanatban, így nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy ezen javítani tudjunk.”

A Ferrari egy nagyobb javítócsomaggal készül az európai szezon első állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjra, azonban Domenicali tudja, hogy ezzel nincsenek egyedül, és riválisaik is nagyon keményen dolgoznak a fejlesztéseken.

„Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy új teljesítményfokozó fejlesztéseket vethessünk be Spanyolországban, mert ezen a hétvégén is láthattuk, hogy a többiek is ugyanezt teszik” – magyarázta.

„Az autók között minimális a különbség, így egyetlen apró hiba is végzetes lehet és az első, második helyről hirtelen a hetedik, nyolcadik pozícióban találhatod magad. Ilyen szoros az idei bajnokság, ami nem könnyíti meg a dolgunkat, azonban tudjuk ezt, és így állunk hozzá a fejlesztésekhez.”

Bár az olaszok elvesztették vezető pozíciójukat mindkét bajnokságban, Domenciali szerint jól sikerült számukra az első négy tengerentúli megmérettetés, ahol ugyan nem hoztak ki mindent a helyzetekből, sikerült értékes pontokat szerezniük.

Hirdetés

„Ha össze kellene foglalnom az első négy versenyt, akkor azt mondanám, hogy egy kicsit csalódott vagyok, mert nem szereztünk annyi pontot, amennyire az autónk képes lehetett volna, de így is jól állunk” – magyarázta a szakember.

„Ahogy azt már a szezon eleje óta mondjuk, nagyon szoros a küzdelem. Éppen ezért nem kell feladnunk, és továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk azon, hogy minden új fejlesztés, amit versenyről versenyre bemutatunk, jól muzsikáljon, és hozza azt a szintet, amit elvárunk tőle.”

„Ezen a versenyen is sikerült előrelépést elérnünk, de a többieknek is. Minden arról fog szólni az idei évben, hogy ki tud gyorsabban előrukkolni az új fejlesztésekkel, és azok miként teljesítenek versenyről versenyre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!