Michael Schumacher bevallotta, hogy váltott néhány szót egykori csapattársával, Felipe Massával a múlt hétvégi Német Nagydíjat követően, ahol a brazil pilótának, a Ferrari kérésére, át kellett adnia a győzelmet Fernando Alonsónak.
Michael Schumacher bevallotta, hogy váltott néhány szót egykori csapattársával, Felipe Massával a múlt hétvégi Német Nagydíjat követően, ahol a brazil pilótának, a Ferrari kérésére, át kellett adnia a győzelmet Fernando Alonsónak.
Az eset hatalmas port kavart, hiszen a csapatutasítás 2002-óta, éppen a Ferrari miatt tiltott a Forma-1-ben, miután Rubens Barrichello az utolsó néhány méteren átadta az első helyet Schumachernek az Osztrák Nagydíjon.
Bár a Ferrari első körben 100 000 dolláros pénzbírságot kapott, és további sorsáról az FIA dönt majd a Motorsport Világtanács legközelebbi ülésén, az olaszok határozottan cáfolják, hogy szabályt szegtek volna.
Schumacher azonban nagyon jól tudja, hogy mi ment anno a Ferrarinál, hiszen ő mindig is kivételezett helyzetben volt az olaszoknál, összes csapattársának, így Massának is az árnyékában kellett autóznia, és ha úgy alakult, valahogy előre kellett engednie.
„Elég tapasztalt ahhoz, hogy ne legyen szüksége az én tanácsaimra” – mondta Schumacher a Mercedes mai sajtótájékoztatóján, amit egy fóti autószalonban rendeztek meg a délelőtt folyamán, és ahova a német világbajnok majd’ egy órás késéssel érkezett.
„Természetesen beszéltem vele az ügy után, és volt egy kis csevejünk, azonban ez abszolút privát jellegű volt” – tette hozzá a világsztár, aki az újságírók legnagyobb igyekezete ellenére sem kívánta minősíteni egykori csapatának döntését, jóllehet a hét elején nyíltan a Ferrari pártján állt.