
Piastri: Nem olyan nagy ügy a McLaren-féle „papaja-szabály”, mint azt gondolják
A McLaren idén vezette be a csapatutasításokat Lando Norris és Oscar Piastri között, aminek nagy visszhangja volt az F1 világában.

A McLaren idén vezette be a csapatutasításokat Lando Norris és Oscar Piastri között, aminek nagy visszhangja volt az F1 világában.

A Red Bull Forma-1-es csapata Spanyolországban a vezető hely átadására kérte Sergio Perezt, ám a pilóta szerint ennek ellenére nem lesz belőle Max Verstappen vízhordója. Tisztázták a csapaton belüli ellentétet.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke kijelentette, amennyiben szükséges, alkalmazni fogják a csapatutasítást a 2020-as F1-es szezonban is.

Charles Leclerc leült csapatával, a Ferrarival, és megbeszélték az F1-es Kínai Nagydíj futamán alkalmazott csapatutasítást, amit a monacói már a futam során is megkérdőjelezett.
Lewis Hamilton elmondta, hogy a Mercedes vezetése által lefektetett új rendszabályok nem fogják megváltoztatni a versenyzéshez való hozzáállását a jövőben.
Lewis Hamilton és Nico Rosberg továbbra is szabadon versenyezhetnek, jelentette be a Mercedes vezetése azt követően, hogy csütörtökön beidézte pilótáit főhadiszállására Brackley-be.
Lewis Hamilton bízik abban, hogy a Mercedes vezetése nem alkalmaz csapatutasítást közte és márkatársa, Nico Rosberg között annak érdekében, hogy elkerülje a jövőben az ütközéseket.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a Mercedesnek át kell gondolnia, hogy miként tudja fenntartani a versenyzői közti normális viszonyt hosszú távon, miután Lewis
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy egy pillanatig sem fontolgatták a csapatutasítás alkalmazását az Orosz Nagydíjon.
Nico Rosberg, aki hatalmas küzdelemben alulmaradt csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben a Bahreini Nagydíjon, elmondta, hogy a Mercedes nem alkalmazott csapatutasítást, és úgy érzi, felesleges kockázatot























