Valsecchi már Ausztráliában vezetheti a Lotust - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Valsecchi már Ausztráliában vezetheti a Lotust

ADVERTISEMENT

Az Autosprint című olasz szaklap értesülései szerint a Team Lotus tesztversenyzője, Davice Valsecchi Ausztráliában és Malajziában, a pénteki első szabadedzésen vezetheti majd az istálló egyik autóját.

A maláj kezekben lévő istálló múlt héten jelentette be, hogy Ricardo Teixeira és Luiz Razia mellett Valsecchi is a csapat tagja lesz 2011-ben, utóbbi két versenyző pedig 2011-ben néhány alkalommal pályára is gurulhat majd a nagydíjak pénteki első szabadedzésein.

Az Autosprint úgy tudja, a 24 éves Valsecchi már Ausztráliában és Malajziában lehetőséget kap, azt azonban nem tudni, hogy Jarno Trulli, vagy Heikki Kovalainen helyett vezethet-e majd.

„Ez egy remek lehetőség számomra” – mondta az olasz tehetség.

„Melbourne elég nehéz egy olyasvalaki számára, aki még csak nem is látta a versenypályát azelőtt, de Sepang egy remek lehetőség.”

HIRDETÉS
Valsecchi már Ausztráliában vezetheti a Lotust
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen