Juan Pablo Montoya nem palástolta örömét, és elmondta, hogy nagyon boldog lenne, ha egykori csapattársa, Kimi Raikkönen bemutatkozna az amerikai NASCAR szériában.
Juan Pablo Montoya nem palástolta örömét, és elmondta, hogy nagyon boldog lenne, ha egykori csapattársa, Kimi Raikkönen bemutatkozna az amerikai NASCAR szériában.
A Forma-1 korábbi világbajnoka a héten jelentette be, hogy még az idei évben kipróbálja magát az Amerikában hatalmas népszerűségnek örvendő bajnokságban, ahol egykori mclarenes csapattársa, Montoya is versenyez.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Raikkönen első körben a Camping World Truck Szériában próbálja ki magát, a hírek szerint már május 20-án, majd később – ha minden a terveknek megfelelően halad – a Sprint Cup-ban is bemutatkozhat, ahol a legnagyobbak versenyeznek egymással.
HIRDETÉS
Montoya, aki a McLarennél csapattársa volt a finnek, nem titkolta, hogy nagyon örülne annak, ha ismét egymás ellen versenyezhetnének, ezúttal Amerikában.
„Nos, az emberek sok mindent beszélnek, már korábban hallottam ezt a hírt, de ha valóban csatlakozik hozzánk, az mind neki, mind a sportnak egy nagyon jó dolog lenne. Nagy örömmel fogadná mindenki” – nyilatkozta a kolumbiai az Autosportnak.
HIRDETÉS
Montoya és Raikkönen 2005-ben csapattársak voltak a McLarennél, és összesen tíz futamgyőzelmet szereztek abban az évben.
2006-ban szintén egy csapatot alkottak, egészen az Amerikai Nagydíjig, mikor a kolumbiai hirtelen bejelentette, hogy a NASCAR-ban folytatja versenyzői pályafutását.
HIRDETÉS



