Petrov reméli, jövő héten eldől a sorsa - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Petrov reméli, jövő héten eldől a sorsa

ADVERTISEMENT

A Renault istálló korábbi versenyzője, Vitaly Petrov arra számít, jövő héten tisztázódik sorsa, és eldől, mely csapatnál folytatja Forma-1-es pályafutását.

A Renault istálló korábbi versenyzője, Vitaly Petrov arra számít, jövő héten tisztázódik sorsa, és eldől, mely csapatnál folytatja Forma-1-es pályafutását.

Az orosz tehetség két év után távozott korábbi alakulatától, és sajtóhírek szerint jelenleg is tárgyalásokat folytat a Caterhammel. Petrov mindazonáltal a mai napon részt vett a Pirelli médiarendezvényén is, így jó esély van arra, hogy az olaszok tesztpilótájaként folytatja, amennyiben nem tud ott lenni a 2012-es rajtrácson.

A 27 esztendős versenyző elárulta, egyelőre nem kívánja felfedni lapjait, ám reméli, jövő hétre minden kiderül.

„Bármit is mondok, abból sok érdekes történet kerekedik” – fogalmazott az orosz, majd hozzátette, menedzsere, Oksana Kosatchenko jelenleg is Európában tartózkodik, ahol esetleges munkaadóival tárgyal.

„Arra kérem önöket, várjanak még egy kicsit, csak még egy hetet. Tényleg szeretnék mondani már valamit, de nem tehetem jelen pillanatban. A Forma-1-ben akarok maradni, hiszen, ha veszítek egy évet, akkor nagyon nehéz lesz visszatérni, és helyet találni 2013-ra. Szóval fontos, hogy maradjak.”

HIRDETÉS

Arra a kérdésre, hogy a Pirelli tesztpilótai szerepköre érdekes lehet-e számára, Petrov eképp felelt: „Arra kértek, hogy jöjjek el ma a rendezvényükre, szóval vezetek néhány autót, beszélek néhány emberrel, és együtt dolgozom velük. A jövőben talán folytathatjuk az együttműködést. Tehát ha esetleg nem is tesztelek náluk, akkor is dolgozhatunk együtt a jövőben.”

Petrov elmondta továbbá, nagyon szeretne ott lenni a téli teszteken.

„Ez az elsődleges cél, szóval majd meglátjuk” – fogalmazott az orosz, majd hozzátette, nincs keserű szájíze amiatt, amiért a Renault szerződése ellenére megvált tőle az elmúlt idényt követően.

„Ami történt, megtörtént. A csapat döntött, el kell fogadnom, tovább kell lépnem és a következő idényre kell felkészülnöm.”

A legfrissebbek

Petrov reméli, jövő héten eldől a sorsa
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja