Jöhetnek a büntetőpontok a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Jöhetnek a büntetőpontok a Forma-1-ben

ADVERTISEMENT

Az FIA készen áll bevezetni egy büntetőpont-rendszert, aminek alapján automatikus egyversenyes eltiltást kapna az adott versenyző.

Romain Grosjean volt az első pilóta, aki egyversenyes eltiltást kapott ebben az évszázadban a Forma-1-ben, amiért az első kanyarban balesetet okozott a Belga Nagydíjon, ám a döntés meghozatalakor figyelembe vették az illetékesek azt is, hogy milyen galibákat okozott a közelmúltban.

A figyelmeztetésektől eltekintve, melyekből három egy szezonon belül egy 10 helyes rajtbüntetést vonz maga után, nincs olyan rendszer, ami büntetné azokat a versenyzőket, akik folyamatosan hasonló hibákat követnének el.

„Egy rendszert szeretnénk látni, amit a csapatokkal jövő szerdán megbeszélhetnénk Brazíliában, hasonlót, mint ami a közúti közlekedésben is létezik, miszerint büntetőpontokat lehet szerezni” – mondta Charlie Whiting az Autosportnak.

FIA: Túl sokat azért ne várjunk a szabálymódosításoktól

„Ha 12 pontot, vagy bármennyit begyűjtesz, akkor egy versenytől eltiltanak. Ez egy olyan dolog, amit meg kell beszélnünk.”

HIRDETÉS

A szakember azt is hozzátette, hogy a különböző incidenseket másképp kell kezelni, és egy kisebb hibáért csak egy, míg nagyobbakért több büntetőpont járhatna, illetve nem csak a pályán, hanem az azon kívül történő „ügyekért” is járhatna büntetés.

Whiting persze tisztában van azzal is, hogy nehéz lesz a csapatok torkán lenyomni egy ilyen kezdeményezést, azonban bízik abban, hogy követőkre talál.

Jöhetnek a büntetőpontok a Forma-1-ben
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján