Ferrari: Massa támogatta a stratégiai büntetést - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ferrari: Massa támogatta a stratégiai büntetést

ADVERTISEMENT

A Ferrari vezetése elmondta, hogy Felipe Massa teljes mértékben támogatta csapattársát illetve csapata döntését, miszerint szándékosan feltörik váltójának plombáját, hogy ezzel egy öthelyes rajtbüntetést idézzenek elő, és Fernando Alonso a pálya tisztább oldaláról rajtolhasson.

Massa a hatodik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérőn Austinban, miközben Alonso a nyolcadik helyen végzett, ám azzal, hogy öthelyes rajtbüntetést kapott, mindketten a pálya tisztább oldaláról rajtolhattak, amit a spanyol ki is használt, hiszen azonnal feljött a negyedik pozícióba a rajtnál.

„A döntést mindkét versenyzővel megbeszéltünk, és beleegyeztek” – állt a Ferrari közleményében. „Mindig is azt hangsúlyoztuk, hogy a csapat érdekei az egyéni érdekek előtt állnak, és ez továbbra sem lesz másképp.”

„Felipe teljes mértékben támogatta a döntést, és ismét bizonyította, hogy elkötelezett a csapat iránt, amit mi nagyra értékelünk.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Az előidézett büntetés egyértelműen stratégiai jellegű, hiszen maximalizálni akarjuk Alonso esélyeit a rajtnál, hiszen a piszkos oldal hatalmas hátrány.”

HIRDETÉS
Ferrari: Massa támogatta a stratégiai büntetést
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján