Optimistán várja a 2013-as szezon első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapatának kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.
Optimistán várja a 2013-as szezon első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapatának kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.
A 31 éves versenyző a maranellói gárda hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, úgy érzi, az F138-as versenygép remek teljesítményre képes.
„Azt hiszem, nagyjából készen állunk a melbourne-i hétvégére” – fogalmazott a spanyolok világbajnoka.
„Nyilván szerettünk volna többet tesztelni, de mindenki számára ugyanazok a szabályok. A téli tesztek során sikerült teljesítenünk a tervezett programot. Magabiztosnak érzem magam az autóban, ám ugyanakkor tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Mint általában, most is fontosak lesznek az aerodinamikai fejlesztések, és az új, jóval komplikáltabb gumik megértése is kulcskérdés.”
Alonso kifejtette, véleménye szerint nem kell arra számítani, hogy lesz olyan csapat, mely dominálni fog 2013-ban, ezzel együtt viszont az is kizárható, hogy olyan sok győztest látunk majd, mint az elmúlt évben.
„Nem hiszem, hogy egyetlen csapat fog dominálni, de arra sem számítok, hogy hét különböző győztesünk lesz majd az első versenyeken, ahogy történt az tavaly. Szoros küzdelem lesz, és ami minket illet, ha sikerülne jól teljesítenünk az előttünk álló hétvégén, akkor némi feszültséget ki tudnánk adni magunkból.”
„Szeretem az albert parki pályát, mely technikás és elég nehéz. Miután utcai helyszín, folyamatosan javul az állapota a hétvége során.”