Ma jelentheti be Pérez érkezését a Force India - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ma jelentheti be Pérez érkezését a Force India

ADVERTISEMENT

Brit lapértesülések szerint nem kizárt, hogy a Force India alakulata ma jelenti be, ki lesz Nico Hülkenberg csapattársa a 2014-es évadban.

A silverstone-i központú alakulat tegnap az egyik legnépszerűbb közösségi portálon, a Twitteren arról adott tájékoztatást, Vijay Mallya tulajdonos csütörtökön egy „nagyon különleges médiaeseményen vesz majd részt Londonban”.

A The Times című brit lap szakírója, Kevin Eason tudni véli, a rendezvényen bejelentik, hogy 2014-ben a McLarentől kiebrudalt Sergio Pérez lesz Nico Hülkenberg csapattársa.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Adrian Sutil és Paul di Resta is távozik a csapattól.

Utóbbi versenyző nemrég úgy nyilatkozott, nem sok esélyt lát arra, hogy a Force Indiánál marad.

HIRDETÉS

„Úgy tudom, tárgyalnak Sergio Pérezzel. Nagyon valószínű, hogy nem fogok náluk versenyezni” – mondta a skót versenyző.

„Az egyetlen csapat, ahol valóban van némi lehetőség, az a Sauber. De a Mercedes-Benzzel is tárgyalunk egy esetleges DTM-es szereplésről.”

Ma jelentheti be Pérez érkezését a Force India
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen