Maldonado: A Lotus felvehetné a versenyt a Ferrarival - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Maldonado: A Lotus felvehetné a versenyt a Ferrarival

ADVERTISEMENT

Pastor Maldonado szerint a Lotus csapata képes lenne felvenni a versenyt a Ferrarival, ha megfelelő anyagi háttérrel rendelkezne versenyautója fejlesztéséhez.

Az enstone-i központú csapat komoly nehézségekkel küszködött az idei szezonban, ám úgy tűnik, rendeződik a sorsa, miután a Renault minden bizonnyal felvásárolja az istállót.

A nehézségek közepette a Lotus az autó fejlesztésével sem haladt igazán, Belgiumban azonban Romain Grosjean révén mégis dobogóra tudott állni.

Pastor Maldonado, az istálló venezuelai pilótája azt mondja, bár autójuk nem sokat változott az év eleje óta, a szezon hátralévő futamain is érhetnek el jó eredményeket.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Az a háttér, ami rendelkezésünkre áll a gyárban, illetve az a szakembergárda, szerintem az egyik legjobb a Forma-1-ben” – mondta a Lotus versenyzője.

HIRDETÉS

„Az egyetlen problémát az anyagiak jelentik. Egy olyan autóval képesek vagyunk a pontszerzésre, mellyel a szezon eleje óta versenyzünk – képzeljék el, mi lenne, ha fejleszthetnénk is?”

„Ha lehetőségünk lenne erre, talán nem nyernénk futamokat, hiszen a Mercedesnek minden szükséges eszköze megvan, de sokkal közelebb lennénk a Ferrarihoz és a Williamshez.”

Arra a kérdésre, hogy a Lotus a második legjobb csapat lehetne-e, Maldonado így felelt: „Talán nem leszünk másodikak, de harcolunk ezért a pozícióért. A második vagy harmadik hely elérhető lenne a Ferrari mögött, vagy közel a Ferrarihoz.”

„Mindig nehéz megjósolni az ilyet, de biztosan jobbak lennénk, mint most. Ez egy nagyon jó autó.”

A legfrissebbek

Maldonado: A Lotus felvehetné a versenyt a Ferrarival
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja