Nagy nehézséget okoznak a 2019-es szabályváltozások az F1-es csapatoknak - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Nagy nehézséget okoznak a 2019-es szabályváltozások az F1-es csapatoknak

Fotó: Renault
Nico Hulkenberg (GER) Renault Sport F1 Team RS18. Monaco Grand Prix, Sunday 27th May 2018. Monte Carlo, Monaco. Hülkenberg
ADVERTISEMENT

Komoly nehézségek elé állítják a Forma-1 csapatai a 2019-es évre tervezett szabálymódosítások, a döntés miatt ugyanis nagyobb mértékben meg kell osztani a fejlesztéseket az idei év során.

Azok után, hogy 2017-ben, illetve az idei szezon első versenyein drasztikusan visszaesett az előzések száma a Forma-1-ben, a sportág vezetői a csapatfőnökökkel, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) egyeztetésekbe kezdtek arra vonatkozóan, hogy bizonyos szabálymódosításokkal már 2019-re javítani tudjanak a helyzeten.

Végül döntés született arról, hogy a következő szezonra módosítanak az első- és hátsó terelőszárnyak kialakításán, valamint az úgynevezett bargeboard-elemeken.

Habár első olvasatra ezek a módosítások nem tűnnek jelentősnek, valójában komoly hatással lesznek a versenyautók teljes kialakítására.

„Egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, hiszen ha maradnának a jelenlegi szabályok, nagyon sok 2018-as fejlesztést át tudnánk vinni a következő évre, és a mostani autónk sokkal jobban hasonlítana a 2019-es versenygépre” – mondta Nick Chester, a Renault technikai igazgatója.

HIRDETÉS

„Ebben az esetben viszont egyértelműen a fejlesztések különválasztásáról kell beszélnünk. Minden, amit a 2018-as szárnyon végzünk, nem lesz átmenthető 2019-re. Ez pedig megváltoztatta a fejlesztési filozófiánkat.”

Nemcsak az aerodinamikai módosítások miatt kell jelentősen változtatni a versenyautókon 2019-re, hanem azért is, mert jövőre már több üzemanyagot lehet felhasználni a versenyeken.

„A változtatások kétségkívül nagyobbak annál, mint amit egy hónappal ezelőtt jósoltunk” – mondta Andy Green, a Force India technikai igazgatója.

„Egy hónapja még nem is gondolkodtunk nagyon 2019-en, hiszen úgy volt, hogy folytonosság lesz a regulákban. És aztán egycsapásra egy-két csapat eldöntötte, hogy több üzemanyagot, további 5 kg-ot szeretne. Ez keresztülhúzta a jövő évi terveinket, hiszen ez egy új kasztnit jelent. Nem terveztük, hogy új kasztnit építünk.”

Fotó: Force India

„Az új első szárny, új fékcsatornák, új hátsó szárny és új kasztni rengeteg munkát jelent számunkra. Szóval már elkezdtük átcsoportosítani a forrásainkat, és ez hatással lesz arra, amit idén csinálunk.”

„Mindkettő nem megy. Nem vagyunk elég nagy csapat ahhoz, hogy egy ilyen projektre fókuszáljunk anélkül, hogy megvonnánk bizonyos forrásokat az idei autótól.”

Green azt mondja, emiatt a 2018-as szezon második felében jóval kevesebb fejlesztést tudnak majd pályára vinni.

„A nyári gyárbezárás után feltehetően egy további fejlesztésünk lesz még, aztán annyi… A szezon nagy részét annak optimalizálásával töltjük majd, amink van. És ez ugyanúgy vonatkozik néhány más csapatra is, nem csupán ránk.”

Nagy nehézséget okoznak a 2019-es szabályváltozások az F1-es csapatoknak
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján