Hamilton: Nem tudom, mi történt a Q3-ban - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton: Nem tudom, mi történt a Q3-ban

Fotó: Mercedes
2018 Russian Grand Prix, Friday - Steve Etherington Lewis Hamilton Mercedes
ADVERTISEMENT

Lewis Hamilton a második helyről várhatja az orosz futamot, míg csapattársa, Valtteri Bottas indulhat a pole-ból.

Ezúttal nem jött össze az első rajtkocka a brit pilótának, aki vélhetően a középső szektorban vesztett időt.

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy mi történt a Q3-ban. Az egyértelműen látszik, hogy amíg én szenvedtem, addig Valtteri sokat jobb volt az utolsó körére. Főképp a középső szektor volt, ahol túlságosan is kiengedtem, de remek, hogy ennek ellenére is az első sorból indulhatunk.” – kezdte Hamilton.

Összességében nem volt annyira rossz a középső szektor. A Q1-ben még nagyon jó volt, a Q2-ben már kevésbé. Hullámzó volt a hétvégén, néha jobban, néha rosszabbul alakult. Az elsőben és az utolsóban azonban mindig gyors voltam.

Kellett is, hogy gyors legyen Hamilton, hiszen Bottas remek időt autózott.

HIRDETÉS

Nyomtam nagyon, mert tudtam, hogy Valtteri is javítani fog, ezért nem három tizedet, hanem fél másodpercet kellett volna hoznom ahhoz, hogy megszerezzem a pole-t.” – tette hozzá.

Hamilton: Nem tudom, mi történt a Q3-ban
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen