Alonso: Érzelemdús hétvége vár rám Abu Dhabiban - F1VILÁG.HU

Alonso: Érzelemdús hétvége vár rám Abu Dhabiban

HIRDETÉS

Utolsó Forma-1-es versenyére készül a száguldó cirkusz kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A spanyol versenyző az idei szezon végén elköszön a száguldó cirkusztól.

Alonso 2001-ben a Minardi színeiben mutatkozott be az F1-ben, a Renault-val pedig 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címeket nyert.

A McLarennél eltöltött elmúlt évei kiábrándítóan alakultak – végül nyáron eldöntötte, befejezi Forma-1-es pályafutását.

A spanyol így hétvégén, Abu Dhabiban utolsó F1-es versenyét futja, és természetesen szeretne mindent beleadni.

„Az abu dhabi minden bizonnyal egy érzelemdús verseny lesz számomra, hiszen egy hosszú és boldog, 17 évig tartó Forma-1-es időszak ér véget” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

„Elérkezett az ideje annak, hogy továbbálljak, de szeretném pozitívan zárni a szezont – és egyúttal F1-es pályafutásomat.”

Alonso 2019-ben rajthoz áll majd a McLaren színeiben a legendás Indianapolis 500-on, sőt, nemrég azt mondta, annak lehetőségét sem zárja ki, hogy 2020-ban visszatér az F1-be.

„Nagyon örülök annak, hogy a McLarennel való partnerségem folytatódni fog az Indy 500-zal, és új közös kihívások várnak ránk. Izgalmas dolgok állnak előttünk, és lelkesen várom, mit hoz a jövő. Jelenleg nem zárok ki semmit.”

„Teljes mértékben az abu dhabi hétvégére összpontosítok most, a legtöbbet akarom kihozni minden napból – az autóban ülve, a csapatommal, a családommal és a barátokkal. Az abu dhabi egy nehéz pálya, de nincs mit veszítenünk, szóval Stoffel és én is keményen küzdünk majd, ahogy mindig.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso: Érzelemdús hétvége vár rám Abu Dhabiban
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!