Racing Point: Nagy lépés volt a Mercedes másolása - F1VILÁG.HU

Racing Point: Nagy lépés volt a Mercedes másolása

HIRDETÉS
A Racing Point „nagy lépést” tett az idei évben, miután jelentősen módosítottak F1-es autójukon a tavalyi évhez képest.

A Racing Point csapata gyakorlatilag a tavalyi Mercedest másolta le, ami óriási feladat volt számukra, és Andrew Green, az istálló technikai igazgatója szerint nagy kockázatot is jelent az idei évre

„Abban kellett biztosra mennünk, hogy a csapat képes megérteni, hogy mit csinálnak – itt van kockázat” – nyilatkozta Green. 

A szakember szerint az eddigi adatok azt mutatják, hogy jól döntöttek a változtatással: rengeteg munka van mögöttük. 

„Az adatok alapján, amit a téli fejlesztések során láttunk, az aero-csapatunk nagyon jó munkát végzett abban, hogy megértsék, hogy állnak össze a dolgok és hogy működik is” – folytatta Green. 

„Hozzátettük a mi részünket, a saját, Racing Point-részt is. Eddig eléggé lelkesek vagyunk.”

A Racing Point a Mercedes motorját, váltóját és felfüggesztését használja, ám eddig nem volt lehetőségük arra, hogy radikálisan módosítsanak az autójukon – most, a 2020-as szezonban azonban nincs nagy veszítenivalójuk, hiszen a 2021-es szabálymódosítások miatt jövőre is tiszta lappal indítanak majd. 

„Ez egy határozott irányba próbál tolni minket” – utalt Green a Mercedes-elemekre. „Néhány évig ellenálltunk annak, hogy az ő hardvereikhez egy, a korábbiaktól eltérő koncepciót készítsünk – most ez az az év, amikor megvolt a lehetőségünk, hogy megtegyük.”

A kérdésre, az Ausztrál Nagydíjon mennyire eltérő autó fog pályára gurulni, Green így válaszolt: „Már jókora részét láthatjátok az autónak, de még jelentős változások jönnek Melbourne-ben is. De ez volt a nagy lépés.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Racing Point: Nagy lépés volt a Mercedes másolása
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!