Mercedes: Kevés lett volna, ha „csak” továbbfejlesztjük a 2019-es autót - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Mercedes: Kevés lett volna, ha „csak” továbbfejlesztjük a 2019-es autót

A tavalyi világbajnoki autóhoz képest nagy előrelépést tett a Mercedes F1-es csapata, és úgy vélik, egy még erősebb autóval fognak versenyezni idén, mint 2019-ben – állítja a technikai igazgató, James Allison.
2020 Barcelona Pre-Season Test 1, Day 1 - Sebastian Kawka Valtteri Bottas Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A Mercedes erős formában kezdte a szezon előtti teszteket, egyelőre elégedettek a Barcelonában végzett munkával. A csapat produktív telet zárt, és számos újítás, innováció került fel az autóra, köztük a DAS-rendszer, amelynek segítségével a kormány előre-hátra mozgatásával a kerékösszetartás szögén tudnak módosítani a versenyzők. 

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Úgy döntöttünk, hogy egy agresszív autót építünk” – nyilatkozta James Allison. „Minden részletet figyelembe véve próbára tettük magunkat, hogy még jobbat csináljunk.”

„A kihívás egy olyan évben érkezett, amikor a szabályok változatlanok, a gumik kicsit sem módosulnak. Ezek mellett a tavalyi legjobb autóból, a 2019-es Mercedesből hogyan csináljunk valami igazán versenyképeset?

Allison elmondta, követhették volna azt a konzervatív irányt, hogy pusztán továbbfejlesztik a tavalyi autót, finomítanak rajta – azonban inkább egy radikálisabb megoldáshoz fordultak. 

HIRDETÉS

„Az volt a szándékunk, hogy tovább finomítsuk – elvégre nagyon erősen fejeztük be a szezont, év közben is gyors volt a fejlesztés, szóval még sok lehetőség volt abban, hogy gyorsabbá tegyük az autót” – mondta Allison. 

„Nagyon-nagyon csábító volt ez a konzervatív megközelítés, de végül úgy döntöttünk, ez nem lesz elég.”

„Egy olyan autónk van, amelynek a fejlődési íve meredekebb, mint amivel tavaly zártuk a szezont. Most egy olyan autónk van, amely remélhetőleg termékeny talaja lesz a további erős fejlesztéseknek a 2020-as szezonban.”

Mercedes: Kevés lett volna, ha „csak” továbbfejlesztjük a 2019-es autót
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján