A Mercedes DAS-rendszere: Minden, amit eddig tudunk - F1VILÁG.HU

A Mercedes DAS-rendszere: Minden, amit eddig tudunk

HIRDETÉS
Kétségkívül az első Forma-1-es teszthét egyik legfőbb beszédtémáját a Mercedes csapatának innovatív fejlesztése szolgáltatja – a kéttengelyű kormánymű a riválisok figyelmét is felkeltette, de vajon szabályos-e a német istálló trükkje, és biztonságos-e a használata?
2020 Barcelona Pre-Season Test 1, Day 2 - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

Lewis Hamilton csütörtök délelőtt vitte pályára először a rendszert, az élesszemű F1-rajongók, illetve újságírók pedig már ekkor kiszúrták. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a Forma-1 hivatalos weboldalán, illetve a Sky Sports F1 televízióban élőben lehet követni az idei teszteket, hiszen az új megoldásról a belső kamerás felvételek lebbentették fel a fátylat.

Egészen pontosan úgy, hogy az onboard-kamera képén jól látszott, ahogy Hamilton a barcelonai versenypálya egyeneseiben enyhén hátrahúzza a kormányt, majd a kanyarok előtt visszatolja – ezzel egyidőben pedig változik az első kerekek összetartása.

Mire is jó a Mercedes nem mindennapi megoldása?

A Mercedes technikai igazgatója, James Allisonnak esélye sem volt arra, hogy a rendszerrel kapcsolatos kérdések elöl meneküljön, hiszen ő és Lewis Hamilton hivatalosak voltak az ebédszünetben megtartott, szervezett sajtótájékoztatóra. A szakember itt elárulta, valóban van egy új rendszer az autójukban, egy úgynevezett DAS-rendszer (dual axis steering – vagyis dupla tengelyű kormányzás), melyet a barcelonai tesztek második napján próbáltak ki először.

„A rendszer egy extra dimenziót biztosít a kormányzáshoz a versenyzők számára, és reméljük, hogy hasznos lesz idén” – fogalmazott Allison, mondatait pedig később már a Mercedes közösségi oldalain is megismételte. Arra persze nem kívánt válaszolni, hogy pontosan mire is való a rendszer.

„Hogy hogyan és miért használjuk, azt megtartjuk magunknak” – mondta.

Fotó: Mercedes

A titkot persze azóta is igyekeznek felfedni, a legvalószínűbb oka a rendszer használatának pedig az optimális gumihőmérséklet elérése, illetve fenntartása. Ha a mechanizmus jól működik, a rendszer használatával az első abroncsok teljes szélességükben jobban átmelegszenek, ennek előnyei pedig a kanyarokban tapasztalhatók leginkább, hiszen kevésbé hűlnek le a gumik. Ez főként a hosszú egyenesekkel tarkított pályákon jelenthet előnyt.

Legális egy ilyen rendszer?

Amint kiderült, hogy a Mercedes egy trükkös megoldást alkalmaz, természetesen rögtön felmerültek kérdőjelek a szabályosságával kapcsolatban. A Mercedes viszont tiszta vizet öntött a pohárba: James Allison állítja, meggyőződésük, hogy a DAS-rendszer legális, hiszen annak fejlesztése során folyamatos kapcsolatban álltak a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA).

„Ez a dolog nem új az FIA számára, már jó ideje egyeztetünk velük róla. A szabályok elég világosak azzal kapcsolatban, hogy mi engedélyezett a kormányművek esetében, és meggyőződésünk, hogy a mi rendszerünk megfelel a követelményeknek.”

Hirdetés

Biztonságos?

A Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas egyelőre csak a barcelonai tesztek második napján használta az eszközt, a hatszoros világbajnok azonban nem aggódik amiatt, hogy esetleg veszélyes lesz a kormány előre-hátra tologatása.

„Próbálunk megbirkózni vele, igyekszünk jobban megérteni, de a biztonság tekintetében nem volt problémánk vele, és az FIA szerint is rendben van a projekt” – nyilatkozta a címvédő.

Szokványos, hogy egy csapat kitalál egy ennyire innovatív megoldást?

Már a Forma-1-es világbajnokság kezdete óta a csapatok a határokat feszegetik, próbálnak minden egyes ezredmásodpercért megküzdeni, ez pedig az évek során rendkívül innovatív fejlesztésekhez vezetett. Érdemes megemlíteni a Brabham BT46-os modelljét, mely megnyerte annak idején első és egyetlen versenyét, de a Lotus aerodinamikai megoldásai, valamint a Williams aktív felfüggesztése is emlékezetes.

2010-ben pedig a McLaren alkotta meg az úgynevezett F-csatornát, mely a pilótafülkén keresztül vezette át a levegőt a versenyautó hátsó része felé, a versenyzők pedig bal kezükkel szabályozták mindezt. Egy évvel korábban, 2009-ben pedig a Brawn csapata világbajnoki címet nyert azzal, hogy megalkotta a dupla diffúzort, melyet akkoriban a Williams és a Toyota is használt. De ott volt a Red Bull RB6-osa is a befújt diffúzorral, és még számtalan példát említhetnénk.

Fotó: Brawn GP

Az ugyanakkor már kevésbé megszokott, hogy egy csapat egy ennyire kiforrott szabályrendszerben képes előállni valami újjal.

A többiek megpróbálják lemásolni?

Az biztos, hogy a rivális csapatok mostantól árgus szemekkel figyelik a Mercedest, de legfőképpen arra próbálnak választ kapni, hogy a DAS-rendszer használata mekkora előnyt jelent az ezüstnyilak számára. Hiszen közel sem biztos, hogy megéri ennyi energiát és pénzt áldozni, ha a rendszer előnyei csak századmásodpercekben mérhetők. A Haas csapatfőnök, Günther Steiner például arról beszélt, ők jó eséllyel nem másolják majd le a trükkös megoldást, hiszen jobban járnak, ha a pénzt inkább az aerodinamikai fejlesztéseikre fordítják.

Csütörtökön mindenesetre arról suttogtak, egy ilyen rendszer kifejlesztése akár fél évbe is beletelhet – és ez a legfőbb oka annak, hogy a Mercedesnél nem is aggódnak amiatt, hogy már a második tesztnapon kiderült a titok.

Dönthet a bajnokságról is?

Önmagában nem. Kis előnyökkel járhat a Mercedesnek, de egy Forma-1-es autó többezer olyan alkatrészből áll, melyeknek harmóniában kell együtt dolgozniuk. Ahogy Allison is fogalmazott, rengeteg olyan eleme van az idei, W11-es modellnek, mely legalább annyira fontos, mint a DAS-rendszer.

„Talán nem értékeljük igazán azt, hogy minden autót, amit pályára viszünk, innovációval vértezünk fel. Csak ezek az innovációk nem ilyen nyilvánvaló, elkülönülő rendszerek, mint ez, amit a saját szemével lát az ember.”

Fotó: Mercedes

Mire gondolnak most a riválisok?

A barcelonai teszt csütörtöki napján természetesen a versenyzők és csapatok között is téma volt a Mercedes furcsa megoldása. Sebastian Vettelt pedig az újságírók is megkérdezték róla.

„Láttam és beszéltünk is róla az ebédszünetben, érdekesnek tűnik” – mondta a négyszeres világbajnok. „Gyanítom, maga a tény, hogy használják, azt jelenti, hogy legális. Nem tudom… Kormánykeréknek hívják, nem pedig toló- vagy húzókeréknek…”

„Nem tudom, hogy működik-e, de gondolom elég sok munkával járt, hogy pályára vitték, és feltehetően a versenyzőknek sem olyan könnyű dolgozni vele, mint amennyire tűnik. De majd meglátjuk. Kétségkívül újdonság ez számunkra is.”

„Szerencsések vagyunk, hogy itt vannak ezek az onboard-kamerák, máskülönben ki sem szúrnánk. Az efféle dolgok soha nem könnyűek, de szerintem működtetni sem az, elég furcsa érzés lehet, miközben ott van a kormány a kezedben.”

„Képzeljék csak el, hogy az ember futócipőben szokott futni, aztán megkérnek, hogy most fuss a strandpapucsodban. Meg lehet csinálni, de érzésre teljesen más. Nyilván nem ennyire extrém azért, de mégis valami teljesen új, és furcsa érzés lehet először.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!