A DIGI Sport közvetíti a DTM versenyeit 2021-ben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A DIGI Sport közvetíti a DTM versenyeit 2021-ben

A DIGI Sport közvetíti Magyarországon a német túraautó-bajnokság (DTM) versenyeit a 2021-es szezonban. A csatorna a versenyek mellett az időmérő edzéseket is élőben közvetíti majd.
Klettwitz: DTM Lausitz on May, 5, 2021, (Photo by Hoch Zwei)
Fotó: DTM
ADVERTISEMENT

A DTM 2021-es idénye ezen a hétvégén rajtol el Monzában, a sorozat számára pedig egy új éra veszi kezdetét, hiszen egy jelentősen átalakult szabályrendszer szerint működik tovább a széria.

Idén összesen 8 versenyhétvégén gurul pályára a mezőny, mindegyik helyszínen két futamot tartanak majd: a monzai nyitóhétvége után a csapatok ellátogatnak a Lausitzringre, Zolderbe, a Nürburgringre, a Red Bull Ringre, Assenbe, és tervek szerint a Norisringre is – a bajnokság pedig október elején zárul majd Hockenheimben.

Az idei mezőnyben 3 volt Forma-1-es versenyző is lehetőséget kap: Timo Glock mellett Christian Klien, valamint Alexander Albon is lehetőséget kap, és persze a DTM-ből már jól ismert nevek, így Mike Rockenfeller, Nico Müller, Marco Wittmann, Maximilian Götz, Dani Juncadella, Gary Paffett és Lucas Auer is rajthoz állnak a versenyeken.

A mezőnyben egy hölgyversenyző is helyet kap: Sophia Flörsch egy Audival vesz részt a bajnoki küzdelmekben.

HIRDETÉS

A DTM küzdelmeit 2021-ben a DIGI Sport közvetíti majd: a sportcsatorna a versenyek mellett az időmérő edzéseket is képernyőre tűzi majd, mint ahogy a betétszéria, a DTM Trophy küzdelmeit is.

A DIGI Sport közvetíti a DTM versenyeit 2021-ben
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján