A Ferrari szerződést hosszabbított Räikkönennel - F1VILÁG.HU

A Ferrari szerződést hosszabbított Räikkönennel

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen jövőre is a Ferrari alakulatát erősíti majd, jelentette be az olasz alakulat pénteken – így az is eldőlt, ki lesz Sebastian Vettel csapattársa a 2017-es szezonban.


Kimi Räikkönen jövőre is a Ferrari alakulatát erősíti majd, jelentette be az olasz alakulat pénteken – így az is eldőlt, ki lesz Sebastian Vettel csapattársa a 2017-es szezonban.

A finn pilóta, aki első és egyetlen bajnoki címét a Ferrarival szerezte meg még 2007-ben, 2014-ben tért vissza az olasz alakulathoz, miután a Lotusnál töltött egy néhány évet.

A közel 37 éves pilóta második etapja alatt nem nyert futamot a Ferrarival, és 2014-ben illetve 2015-ben nem igazán tudta felvenni a tempót csapattársaival, Fernando Alonsóval és Sebastian Vettellel – akivel jelenleg azonos pontszámmal áll kilenc futam után, jóllehet német márkatársa három futamot is feladtott technikai probléma miatt, ami valamelyest árnyalja a képet.

A Ferrari vezetését azonban úgy tűnik, hogy meggyőzte Räikkönen jelenlegi teljesítménye, bár az is benne lehet a dologban, hogy nálánál jobb pilóta nem volt szabad 2017-re.

Räikkönen még csütörtökön elmondta, úgy érzi, hogy nem kopott a tudása az elmúlt években, és továbba is motiváltnak érzi magát.

„„Mindig is azt mondom, hogy nem lennék itt, ha nem érezném jól magam, vagy nem érezném úgy, hogy a maximumon tudok teljesíteni” – mondta a finn pilóta, aki szerint nem kopott a tudása az elmúlt évekhez képest.

„Egy gyengébb eredmény nem mindig jelenti azt, hogy nem adnád a maximumot, vagy nem lennél motivált, ez nem ilyen egyszerű. Ha nem lennék motivált, akkor nem lennék itt, nem pazarolnám a saját és a csapat idejét.”

„Természetesen jobban élvezném, ha jönnének az eredmények, de ez nem jelentené azt, hogy most jobban mész, mint korábban mentél. Minden a csomagról szól, ha a technikát fejleszteni tudjuk, és felhozzuk egy szintre, jönni fognak az eredmények.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!