A Hispania csak jövőre véglegesíti felállását - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Hispania csak jövőre véglegesíti felállását

ADVERTISEMENT

A Hispania tulajdonosa, Jose Ramon Carabante megerősítette, hogy csapata csak januárban véglegesíti versenyzői felállását, ugyanis a lehető legjobb párossal szeretne rajthoz állni a következő idényben.

„Lesznek változások” – mondta a szakember a Marca c. lapnak. „Több pilótával is tárgyalásban állunk. Öt-hat versenyzőről beszélünk, számos lehetőségünk van, így nem szeretnénk semmit elkapkodni.”

„Januárig nem fogunk bejelentést tenni, hiszen a lehető legjobb felállásra törekszünk. Van még számos lehetőség, és a lehető legmegbízhatóbb párost szeretnénk kiválasztani, ahogy autónkat is a lehető legmegbízhatóbbra szeretnénk építeni.”

Bár a spanyol bázisú alakulat komoly hátrányba került azzal, hogy a Toyota visszalépett és mégsem lép technikai partneri együttműködésre vele, Carabante optimistán látja a jövőt, és továbbra is hosszú távú terveket sző.

„Igen, természetesen, ez teljesen világos” – felelte arra a kérdésre, hogy biztos-e a csapat hosszú távú jövője. „Az autó ott lesz a rajtrácson, efelől semmi kétségem nincsen.”

HIRDETÉS

„Folyamatosan fejlődni szeretnénk, lépésről lépésre szeretnénk előre haladni a következő néhány évben, és mindig egy lépéssel előrébb akarunk kerülni, mint amit elértünk.”

„Ez egy hosszú távú projekt. Folyamatosan tanulni szeretnénk, és két-három év múlva már komolyabb eredményeket akarunk elérni. Azt gondolom, hogy ez teljesen reális cél. Ami a jövő évet illeti, jobbak szeretnénk lenni, mint idén voltunk.”

A Hispania bízott abban, hogy a Toyota idei évre tervezett, ám versenyben soha nem indult autójának alapjaira építve, egy ütőképes versenygéppel rukkolhat majd elő 2011-ben, de a japán gyártó a múlt hónapban visszalépett.

A spanyol csapat az év elején szintén szakított az idei autót tervező és építő Dallarával, így minden bizonnyal az idei autó egy továbbfejlesztett változatával fog nekivágni az új bajnokságnak.

A legfrissebbek

A Hispania csak jövőre véglegesíti felállását
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja