A Honda a cél érdekében lemond az idei sikerről - F1VILÁG.HU

A Honda a cél érdekében lemond az idei sikerről

HIRDETÉS

A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn elárulta, hogy az RA108-as kezdeti sikerei ellenére sem helyeznek nagyobb hangsúlyt az idei modell továbbfejlesztésére, különösen akkor nem, ha az visszaveti a 2009-es programot.

A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn elárulta, hogy az RA108-as kezdeti sikerei ellenére sem helyeznek nagyobb hangsúlyt az idei modell továbbfejlesztésére, különösen akkor nem, ha az visszaveti a 2009-es programot.

Azt követően, hogy a tavalyi évben siralmasan szerepeltek, a Honda versenyzői kiválóan teljesítettek a szezon első két futamának helyet adó Ausztrál-, és Maláj Nagydíjon.

Azzal pedig, hogy újabb fejlesztések érkeznek a következő versenyekre, a japánok igen komoly reményekkel várja a folytatást.

Igen ám, de a csapat újonnan érkezett vezetője, Ross Brawn figyelmeztetett, ahelyett, hogy túl sok energiát fektetnének az idei versenygép továbbfejlesztésébe, jobban teszik, ha már most a jövő évi modell tervezésére koncentrálnak, hogy elkerüljék az esetleges problémákat.

“Több területen is lehetne fejlődést elérni” – mondta a brit szakember az első két versenyt követően. “Egyelőre még nem a legjobb az autó vezethetősége. Nem kezeli jól a kerékvetőket és a huppanókat, így van még mit csiszolni rajta. Az aerodinamika terén kiválóan fejlődik, de a karosszériát még jobbá kell tennünk, viszont mindenki nagyon nyitott és pozitívan áll az új ötletekhez.”

“Néhány versenyre még szükségünk van ahhoz, hogy megtudjuk, hol is állunk valójában. Azonban sokkal erősebbnek tűnünk, mint a téli teszteken. Tudva, hogy milyen újítások érkeznek a következő versenyeken, izgatottan tekintek a jövőbe.”

“Azonban mindenkit figyelmeztetek, hogy továbbra is a 2009-es idényre koncentrálunk, hiszen hatalmas lehetőséget tartogat számunkra a következő idény” – magyarázta Brawn, aki ugyan elmondta, hogy egyelőre még elég erőforrásuk van a két autó párhuzamos fejlesztéséhez, idővel dönteniük kell, melyik projectet részesítik előnyben.

“A 2009-es program már megkezdődött, és egyre több erőforrást igényel. Jelenleg nincsenek problémáink a szervezéssel, azonban ez csak idő kérdése, hónapokon belül döntést kell majd hoznunk, melyik irányba haladunk. Természetesen előnyt élvez a 2009-es program, ugyanis az a jövőnk, és az idei autónk fejlesztésének megvannak a maga korlátai.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!