A Honda már a hétvégén bevetheti új fejlesztéseit - F1VILÁG.HU

A Honda már a hétvégén bevetheti új fejlesztéseit

HIRDETÉS

Jenson Button és Fernando Alonso erősítést kaphat a McLarentől a hétvégén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon, ugyanis a Honda komolyan fontolgatja, hogy már a következő versenyen beveti új motorfejlesztéseit.


Jenson Button és Fernando Alonso erősítést kaphat a McLarentől a hétvégén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon, ugyanis a Honda komolyan fontolgatja, hogy már a következő versenyen beveti új motorfejlesztéseit.

Azt követően, hogy a csapat eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta az Osztrák Nagydíjon, mióta ismét összeállt a Hondával, a japán motorgyártó vérszemet kapott és mielőbb bevetné új fejlesztéseit.

Button az előkelő második helyről rajtolhatott a Red Bull ringen, ahol az első körökben az élbolyban autózott, majd a kiállásokat követően a hatodik pozícióban futott célba.

„Nem akarok várni” – mondta a Honda F1 vezér, Yusuke Hasegawa.

„Amint készen állnak az új fejlesztések, bevetjük őket, akár Silverstone-ban.”

“Azonban egyelőre még nincsenek megfelelő információm erről, szóval ellenőrizni kell. De talán már a következő hétvégén bemutathatjuk őket, de az biztos, hogy minden egyes versenyen számítok valami új frissítésre.”

A Honda két zsetont is elhasznált még a Kanadai Nagydíj előtt a turbó fejlesztésére, azonban a szakember most elmondta, hogy a belsőégésű motor fejlesztésére fókuszálnak jelenleg, mert lóerőben kell fejlődniük a többiekhez képest.

„A motorra összpontosítunk” – magyarázta. „A turbóval már elégedettek vagyunk, az utolsó frissítések meghozták a sikert, de még sokat kell dolgoznunk, hogy elégedettek lehessünk magunkkal.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!