A Hyundai motorsport-programját jelenleg az a Cyril Abiteboul vezeti, aki annak idején a Renault csapatfőnöke volt a Forma-1-ben: a francia istállót 2017 és 2020 között szolgálta, majd azt megelőzően kellett távoznia, hogy a csapatot átkeresztelték Alpine-ra. A francia szakember annak idején a Caterham alakulatánál is tevékenykedett, az elmúlt hónapokban pedig meglehetősen sok pletyka látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Hyundainál való kinevezése előjele lehet a gyártó F1-es csatlakozásának.
Abiteboul most a RacingNews365.com című internetes portálnak nyilatkozott a rali-világbajnokság (WRC) horvátországi állomásán, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a gyártó csatlakozik a Forma-1-hez – habár rámutatott, a prioritás továbbra is a WRC marad számukra.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„A csoport jelenleg aktívan vizsgálja a különféle programokat. Több mint 10 éve vagyunk már a WRC-ben. Az alapvetés az, hogy maradunk is itt, ha ugyanis kapcsolatot építünk ki egy márkával, akkor ez a kapcsolat csak akkor igazán érvényes, ha fenntartható is” – mondta a szakember.
HIRDETÉS
„Ma pedig már elég erős az örökség a Hyundai és a WRC között, a fő célunk ezért az, hogy lássuk, miképp fog fejlődni a sorozat – tehát abszolút értelme van abban a sportban maradnunk, ahol már jelen vagyunk 10 éve.”
HIRDETÉS
„Ám elképzelhető, hogy egy ponton majd alternatív megoldásokat kell keresnünk, és ezek az alternatívák főleg olyan bajnokságok lesznek, ahol az elektromosság kulcstényező.”
A Forma-1-ben 2026-ban vezetnek be új motorszabályokat, melyek keretében az elektromos hajtás már nagyobb teret nyer majd, ám mivel a változás meglehetősen közel van, nem valószínű, hogy a Hyundai az új regulák bevezetésekor csatlakozik az F1-hez, erre leghamarabb a 2030-as, újabb szabályváltozásokkor lehetne számítani.
Abiteboul ráadásul azt mondja, a vállalat számára kiemelten fontos az, hogy saját modelljeit tudja népszerűsíteni, erre pedig az F1-ben nemigen lenne lehetősége.
HIRDETÉS
„Az egyik dolog, ami nagyon fontos számunkra, az a termékeink, illetve az N-jelzésű modellek népszerűsítése. A termékpromóció jelenleg nem igazán van jelen a Forma-1-ben, szóval olyan kategóriákra fókuszálunk, melyek népszerűsítik az elektromos technológiát, illetve jelen van a termékpromóció, kiváltképp az N-jelzésű brandünk szempontjából.”
„Ez az, amire szükségünk van a motorsportokhoz. Bármely platformot, mely képes erre, meg tudjuk vizsgálni.”
HIRDETÉS




