A Lotus még nem döntött a dupla DRS-ről - F1VILÁG.HU

A Lotus még nem döntött a dupla DRS-ről

A Lotus a végsőkig kivár és csak a szombat délelőtti szabadedzést követően dönt arról, hogy élesben is beveti-e új fejlesztését, a dupla DRS-t, árulta el a csapat francia versenyzője, Romain Grosjean.


A Lotus a végsőkig kivár és csak a szombat délelőtti szabadedzést követően dönt arról, hogy élesben is beveti-e új fejlesztését, a dupla DRS-t, árulta el a csapat francia versenyzője, Romain Grosjean.

A Lotus már korábban jelezte, hogy tervei szerint bemutatja új fejlesztését a belga ringen, ahol az eszköz komoly hasznot hozhat hosszú egyenesei miatt, ám a pénteki hatalmas eső miatt a dupla DRS-t nem tudták megfelelően letesztelni, így döntést sem tudtak hozni.

„Majd meglátjuk, mihez tudunk kezdeni holnap” – mondta Grosjean. „Még nem tudom, mi a döntés, egy, vagy két autón teszteljük azt szombaton.”

„A mai eső nem könnyítette meg a dolgunkat, mindenképpen száraz körözésre is szükségünk van ahhoz, hogy megnézzük, a vártnak megfelelően működik-e. Bízunk abban, hogy a harmadik szabadedzésen lesz lehetőségünk szárazon körözni, és majd azután döntést hozunk.”

Arra a kérdésre, hogy egyszerűen megoldható-e a dupla DRS leszerelése az utolsó szabadedzés és az időmérő között, Grosjean így felelt: „Azt gondolom, hogy nehéz lesz a szerelőknek, de képesek rá.”

„A mérnökök dolga eldönteni, hogy használjuk, vagy sem. Nekem teljesen mindegy. Bízom abban, hogy a teljesítményünk az újítás nélkül is rendben lesz. Senki nem tudja, ki hol áll. A szombati szabadedzés talán tisztább képet ad.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

forma-1 rajt 2024

MEGJELENT!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!